Hogyan vált egy isten háta mögötti, óceáni sziget a kiberbűnözés globális fővárosává?

Alig három évvel később a szigetek faxot kaptak egy valószínűtlen üzleti ajánlattal, amely mindent megváltoztatott. Egy amszterdami internetes vállalkozó, Joost Zuurbier 2000-ben felajánlotta, hogy kezelné Tokelau országkódos legfelső szintű doménjét, vagyis a ccTLD-t – az URL végére ragasztott rövid kétjegyű karaktersorozatot. Zuurbier ekkortájt választhatott volna még Palesztina, Kelet-Timor és a Pitcairn-szigetek közül, de az első kettőben lőttek, a harmadik pedig még inkább az Isten háta mögött van.  

Egészen addig a pillanatig Tokelau, amely formálisan Új-Zéland területe, nem is tudta, hogy járna neki egy ccTLD.  

Zuurbier tehát megvásárolta volna a csúcsszintű doménnevet, amit a helyiek nem adtak el, de hagyták, hogy a holland cége szerény jutalék ellenében bérbe vegye azt. Persze az amszterdami vállalkozónak így rögtön érdeke lett, hogy bevezesse oda a széles sávú internetet, mivel mégsem terhelheti le a sziget addigi 4 telefonvonalát a modemre. A tokelauiak jól alkudtak, a .tk domének regisztrálási jogáért Zuurbier hozott 120 laptopot, egy műholdvevő berendezést és ingyen szolgáltatott internetet minden helyi lakosnak. 

A legtöbb ország doménjét alacsony profilú alapítványok, kormányzati ügynökségek vagy hazai távközlési cégek üzemeltetik, amelyek általában néhány dollárt kérnek a doménnév regisztrálásáért. Általában kérnek bizonyos információkra arról is, hogy ki regisztrál, és a visszaélések megelőzése érdekében nyomon követik a lapokat.  
Tokelaunak azonban volt egy problémája: egyszerűen nem volt pénze saját domén működtetésére. Nem csoda, ez volt az a hely, ahol a rendszeres rövidhullámú rádió a 70-es évekig nem volt elérhető, és a legtöbb ember még csak nem is látott weboldalt. 

A Zuurbier cége, a Freenom ezek után felkínálta, hogy a világ minden részéről a felhasználók egy évre ingyenesen regisztrálhattak egy doménnevet, cserébe eredetileg hirdetéseket szándékozott elhelyezni ezeken az oldalakon, amelyeket kis díj ellenében eltávolíthattak. 

Gyorsan rácsaptak az ingyenes, gyors és ellenőrizetlen kiszolgálásra az adathalász-, vírusterjesztő és egyéb rosszindulatú oldalak készítői. A társaság 2009-ben változtatott a szabályokon, eltörölte a reklámokat, pénzt kért a céges weboldalakért, a nagyobb forgalmú címekért, illetve a könnyen megjegyezhető (vagyis értékes) négy vagy kevesebb betűből álló címek regisztrálásáért.  

Az interneten mindenki találkozott már .tk-val – még ha nem is ismerte fel. Mivel a .tk-s címeket ingyenesen kínálták, ellentétben a többivel, gyorsan rátelepedett az alvilág. A csalók elkezdték használni a .tk webhelyeket a jelszavak és fizetési információk begyűjtésétől a pop-up hirdetések megjelenítéséig vagy a rosszindulatú programok továbbításáig.  

Sok szakértő szerint ez elkerülhetetlen volt. Az ingyenes domének kiadásának a modellje egyszerűen nem működik, a bűnözők bejegyzik az ingyeneseket, eldobják és újabbakat jegyeznek be.  

Tokelaunak, amely évekig nem igazán tudta mi történik, végül a neve mocskolódott be. Technikailag hozzáértő körökben sokan sugallták azt, hogy jócskán keresnek a .tk-katasztrófával, ám a terület most kétségbeesetten próbálja lemosni magáról a spam globális fővárosának címét – nemzetközi helyzete, szuverenitása is múlhat rajta.   

Vagy tíz évig eltartott, mire leesett a helyieknek, hogy mivel is járt mindez, egészen addig, amíg egy Tokelau felügyeletével megbízott új-zélandi rendszergazda figyelmeztetett a .tk felhasználóira. Felmerültek a vádak, miszerint a .tk webhelyeket pornográf célra használták fel. 

Miután először felmerültek a problémák, Zuurbier minisztereket és tanácsadókat hívott meg Tokelauból Hollandiába, kifizette a repülőutat, és megnyugtatásul elmagyarázta a vállalkozás csínját-bínját. Sőt, elvitte őket Szamoa meccseire a franciaországi rögbi-világbajnokságon. 

Az amszterdami vállalkozó az utaztatás után kezdett elmaradni a Tokelaunak ígért több száz ezer dolláros kifizetésekkel. Mivel Zuurbier nem válaszolt a tokelauiak aggodalmaskodó e-mailjeire, szakítani igyekeztek vele. Tárgyalásokat kezdtek az Internet NZ-vel, Új-Zéland doménjét üzemeltetővel arról, hogy a Tokelau hogyan tudná végleg kivonni magát az ügyletből. Közben persze Zuurbier is mindent megígért, hogy megtisztítja a .tk nevét, így új szerződést kötöttek. Ez azonban soha nem vált valóra, így 2023 nyarán újrakezdték a tárgyalásokat az Internet NZ-vel. 

Az egyszerű tokelaui lakos persze minderről vajmi keveset tud, esetleg azok csodálkoznak, akinek valamilyen kapcsolata van a külvilággal, hogy miért is tekintenek furcsán a .tk végződésű címekre. Akkor döbbennek rá, hogy a szigeteken élők nevét olyan bűnökkel keverték össze, amelyeket itt az emberek nem is értenek. 

Persze Zuurbiernek is megvannak az érvei, mondván nem volt könnyű több millió dollárt költeni a rendszer kiépítésére, amire Tokelaunak soha nem lett volna lehetősége.  

(Forrás: Technology Review) 

Címlapfotó: Shutterstock