Reneszánszukat élik napjainban a kevésbé fejlett államok csoportosulásai. India, Kína és Oroszország inkább elkötelezett ezekkel a nemzetekkel szemben, mint a Nyugat. Oroszország befolyása még a hidegháborúból maradt meg. Kína és India pedig a globális dél vezetőinek, egyúttal tagjainak tekinti magát.
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása.
A globális dél kifejezés napjainkban reneszánszát éli, amely még a hidegháború éveiben ivódott be köztudatba, igaz, azóta feledésbe merült. Ez a fajta reneszánsz egyúttal igazol is bennünket, amikor blokkosodásról vagy hidegháború 2.0-ról beszélünk, mivel egy legutóbb a hidegháború utolsó szakaszában általánosan használatos fogalomról beszélünk.
A globális dél tágabb értelemben Latin-Amerika, Afrika, Ázsia és Óceánia azon országait jelenti,
amelyek kevésbé fejlettek, mint a gazdagabb, többnyire északi államok.
Bizonyos értelemben egy geopolitikai összefogásnak is tekinthető, mivel az olyan csoportosulások, mint a BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína, India és Dél-Afrika) alternatív struktúrákként jöttek létre az olyan csoportokkal szemben, mint a Brit Nemzetközösség, az Európai Unió, a G7 és a G20 vagy az Oroszország vezette Független Államok Közössége (FÁK).
Ezen országok közül sokakban még élénken él a gyarmatosítás, a rasszizmus és az imperializmus által okozott elnyomás öröksége, valamint nem részesülnek az iparosodottabb országok előnyeiből. Arról nem is beszélve, hogy néhányuk azt állítja, hogy a globális felmelegedés súlyosan érinti őket. Az Egyesült Államokban ennek megfelelően a globális dél egy ideje nagyobb figyelmet kap, de kevés a konszenzus a vele folytatott politikát illetően.
Maga a globális dél részben a hidegháború alatti el nem kötelezettek mozgalmának örökségéből táplálkozik.
Visszatekintve, a mozgalom minden volt, csak el nem kötelezett nem:
Moszkva támogatta az eszmét, és eszközként használta fel befolyásának kiterjesztésére és a Nyugat háttérbe szorítására, mindezt a semlegesség, illetve a fejlődő világ iránti szimpátia hamis zászlaja alatt. A gyakorlatban még azok a nemzetek is, amelyek külkapcsolataik alapjaként kötelezték el magukat a mozgalom mellett, kényszerűségből rengeteget igazodtak.
Míg az el nem kötelezettek mozgalma a nagyhatalmi versengés hatalmi harcaiban gyökerezett, a szovjetek igyekeztek a marxista-leninista ideológiát is belevinni. Sok el nem kötelezett nemzet például kihasználta a lehetőséget, hogy gyermekeit és szakembereit Moszkvába küldje egyetemi, főiskolai, posztdoktori, valamint műszaki képzésre. Ezeknek az országoknak a nemzeti elitje így évtizedeken át a szovjet rendszerben képezte magát.
Ám a mozgalom 1989 után nagyrészt jelentéktelenné vált, ami azt tükrözi, hogy az azt fenntartó energia nagy része a szovjet blokkból származott. De túlzás nélkül állíthatjuk, hogy nem tűnt el. Politikusok, szakemberek és akadémikusok generációit itatták át a mozgalom eszméi és tanításai. A legjelentősebb India volt, amelynek el nem köteleződési politikája és makacsul oroszbarát álláspontja évtizedekig kitartott.
Bár a globális délnek történelmi gyökerei vannak, az újjáéledése a kortárs geopolitikát tükrözi.
Innen ered a vita arról, hogy magát a mozgalmat a történelmi alapjain keresztül kell-e szemlélni, vagy új fejleményként szükséges értelmezni.
Az USA számára egy másik nagy kihívást jelent, hogy több nagyhatalom is jelentős érdeklődést és tevékenységet mutat a globális dél országai iránt. Közülük egyikük sem áll közvetlenül összhangban az Egyesült Államokkal.
Ami Amerika legnagyobb versenytársát, Pekinget illeti, a puha hatalmi diplomáciája szerves részévé tette a globális déli nemzetekkel való kapcsolattartást. Kína a csoport részének tekinti magát. Ezáltal pedig sokkal vonzóbbá teszi magát a globális dél országai számára, valamint modellként szolgál a nagy nemzetekké válni vágyó államoknak.
Kína rendszeresen azt állítja, hogy az országukat a nemzetközi szervezetekben és szerződésekben fejlődő államnak kell tekinteni.
Peking arra használja fel a fejlődő ország státuszát, hogy a szegény államok megsegítésére irányuló szerződésekben és nemzetközi szervezetekben részesüljön az azokban lévő rendelkezéskben.
Kína egyúttal újjáélesztette az el nem köteleződési mozgalom marxista konstrukcióit is, azt állítva, hogy a Nyugat imperialista és kizsákmányoló a fejlődő nemzetekkel szemben. A program jól párosul Peking azon érdekével, hogy gazdasági, diplomáciai és politikai kapcsolatokat alakítson ki az indo-csendes-óceáni térség, Afrika és Latin-Amerika országaival. Épp ezért rendszeresen szolidaritást vállal a fejlődő nemzetekkel, és gyakran megpróbál kihívást intézni, kiszorítani vagy aláásni más hatalmakat.
Ami a jelenleg háborúban álló Oroszországot illeti, Moszkva már régóta folytatja az afrikai és latin-amerikai államok bevonására irányuló politikáját. Az orosz befolyás a globális délen egyértelműen tükröződik a háborúra reagáló politikában.
Ezek a politikák részben nemcsak az oroszbarát álláspontokat tükrözik, hanem a Nyugat képmutatására vonatkozó panaszokat is, amely szerint az utóbbi bőkezűen nyújt segítséget Ukrajnának, és figyelmet fordít a menekültek szükségleteire, miközben sokkal kevésbé nagylelkűen kezeli a fejlődő államok hasonló válságait. Oroszország ezt kihasználva rendszeresen felhasználja befolyását Latin-Amerikában és Afrikában az amerikai érdekek aláásására, például az olyan tekintélyelvű rezsimek támogatására, mint Venezuela.
India külpolitikájának az alapját a kapcsolatépítés jelenti. A G20-ak soros elnöksége során például kiemelte a globális déllel való együttműködést, ami tükrözheti az ázsiai ország vezető szerepét az el nem kötelezettek mozgalmában. De ennél sokkal többről van szó. India bizonyos tekintetben még mindig fejlődő nemzetként tekint magára, és szolidáris azokkal az országokkal, amelyek hasonló kihívásokkal néznek szembe az élelmiszer-, a műtrágya- és az üzemanyag-biztonság terén.
India egyúttal hídnak is tekinti magát a fejlett és a fejlődő világ között.
Tágabban értelmezve India úgy tekint ezekre a nemzetekre, mint olyan területre, ahol befolyást szerezhet a Kínával folytatott rivalizálásában a fejlődő országokban, a tágabb indo-csendes-óceáni térségben és a globális intézményekben.
Érdekes az is, hogy míg India sokkal erősebb kétoldalú kapcsolatokat alakít ki az Egyesült Államokkal – különösen Kína ellensúlyozása miatt –, addig a globális déli diplomácia többnyire tűzzel-vassal elzárkózik a Washingtonnal való kétoldalú kapcsolatoktól. Újdelhi logikusan azért hangsúlyozza a globális délen betöltött szerepét, hogy emlékeztessen arra, hogy nem igazodik egyetlen nagyhatalomhoz sem.
Az Európai Unió és számos európai állam, köztük Franciaország, Olaszország és Spanyolország a globális dél egyes részeivel való kapcsolatfelvételt és együttműködést történelmi örökségük, kulturális rokonságuk és geopolitikai érdekeik részének tekinti. Spanyolország például aktívan együttműködik Latin-Amerikával. Franciaország és Olaszország egyaránt szorgalmasan tevékenykedik Észak-Afrikában, amiben a gyarmatosító múlt is szerepet játszik. Viszont az európaiaknak nincs átfogó vagy integrált válaszuk, esetleg kötelezettségvállalásuk a globális délen. Bár néha együttműködnek az Egyesült Államokkal ezeken a területeken, a tevékenységüket nagyrészt a transzatlanti kapcsolatokon kívüli, független előjogoknak tekintik.
Az egyik ilyen az éghajlatváltozás. A környezetvédelem és az energia a globális dél közös ügye. Az ebben a kérdésben való elköteleződés azonban két szempontból is bonyolult. Egyrészt a fejlődő országok úgy vélik, hogy ők szenvedik el leginkább az éghajlatváltozás következményeit, miközben a fejlett államok felelősek a kibocsátások nagy részéért, és nekik kellene fizetniük az éghajlatváltozás mérséklésének döntő részét. Másrészt a Nyugat ragaszkodik a zöldtechnológiákra való gyors átálláshoz, amelyek azonban gyakran túl drágák és alkalmatlanok a fejlődő országok számára, amelyeknek nincs bőséges, megbízható és megfizethető árú villamos energiájuk.
A nyugati megoldások ráerőltetése a fejlődő nemzetekre a külső imperializmus egy újabb formájaként hat a globális dél országaiban.
A további akadály a dedollarizáció. Ez egy éles kihívást jelent Washington számára, mivel különösen ezekben az országokban növekszik az a kampány, amely a dollár mint globális tartalékvaluta alternatíváinak létrehozására irányul. Ez egyrészről csökkentené az Egyesült Államok szerepét és befolyását a nemzetközi kereskedelemben, valamint a közvetlen külföldi befektetésekben, másrészről pedig a kivetett amerikai szankciók hatását is.
Végül még mindig nehézséget jelentenek a történelmi sérelmek. Bár az Egyesült Államok nem rendelkezik az európai imperialista hatalmak örökségével, az amerikaiaknak van rabszolgatartási és rasszista múltjuk. A hidegháború idején és azt követően Washingtont azzal vádolták, hogy beavatkozik a fejlődő országok szuverenitásába, és politikai, gazdasági, kulturális befolyást gyakorol rájuk. Ezt a múltat használják fel arra, hogy megkérdőjelezzék az USA-nak a globális déli országokban való szerepvállalásának szándékait és legitimitását.
A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az Egyesült Államok nem fog kidolgozni átfogó stratégiát vagy valamiféle választ a globális dél számára.
Az USA külpolitikáját a republikánusok és a demokraták alatt egyaránt a létfontosságú geopolitikai érdekek dominálják. Az Egyesült Államok ukrajnai válasza például aránytalan volt más konfliktusokhoz képest, de nem a rasszizmus miatt, hanem azért, mert az európai stabilitás Amerika leginkább létfontosságú érdekei közé tartozik. A globális dél mint entitás azonban az USA számára nem tartozik ezek közé. Ugyanígy, a globális dél számos nemzete számára sincs semmi ösztönző arra, hogy Washington érdekeinek a középpontjába kerüljön.
Stratégiailag az Egyesült Államok bárhogy is határozza meg a globális délre vonatkozó politikáját, azt a benne rejlő ellentmondások fogják alakítani. Az USA nem hivatkozhat jogosan a globális déllel való szolidaritásra. Bármilyen, a térség átfogó kezelésére irányuló erőfeszítés lekezelőnek tűnne (ezekben az országokban ellenszenvesnek vagy bűnbánónak, Amerikában ellentmondásosnak). Emellett az Egyesült Államok nem próbálhatja meg delegitimálni a globális dél koncepcióját, mivel Amerika közeli partnere, India a térség vezető szerepére törekszik, és egy ilyen stratégia aláásná, valamint ellenségessé tenné az egyik legfontosabb stratégiai partnert.
Ami a gazdaságot illeti, a fejlődő világgal való közvetlen gazdasági verseny a dollármentesítés elleni küzdelem érdekében valószínűleg nem szándékolt és potenciálisan gyengítő gazdasági zavarokat idézne elő. Ha jobban belegondolunk,
az Egyesült Államok a dollár erősségén keresztül olyan kulcstényezők felett gyakorol ellenőrzést, mint az adósságok, a gazdasági növekedés és a kereskedelempolitika.
Az energia vonatkozásában a nehézséget az jelenti, hogy a republikánusok és a demokraták gyakorlatilag ellentétes éghajlat-politikát támogatnak. Az amerikai baloldal a zöldenergiára való gyors átállást és a globális éghajlatváltozás mérséklésére irányuló jelentős beruházásokat támogatja. Ezzel szemben a jobboldal kevésbé érdekelt a klímaváltozás mérséklésének a támogatásában, és sokkal fontosabb neki az „all of the above” megközelítés az energiafejlesztés terén, beleértve a hagyományos fosszilis tüzelőanyagokat és az atomenergiát. Ezért nem valószínű, hogy következetes, koherens partnerség alakul ki a globális déli országokkal.
Ezt is ajánljuk a témában
Jelenleg 33 országban összesen 438 nukleáris erőmű működik, és 18 országban összesen 57 erőmű épül. Miközben beköszöntött az atomenergia reneszánsza, a fejlesztések egyik iránya az apróbb, könnyen és gyorsan telepíthető mini-atomerőmű. Az oroszoknál már működik is ilyen egy hajóra telepítve! Mit jelent ez a jövőre nézve?
A nemzetközi szervezetekben a Nyugatnak óvatosnak kell lennie ezekkel az országokkal, mivel nagy számuk miatt az Egyesült Államoknak nem állna érdekében, hogy ez az országcsoport egységes tömbként szavazzon a szervezetekben, különösen Kína vezetésével. Ez a fejlemény hátrányos lenne nemcsak az USA, de más hatalmak számára is. Amerika valószínűleg többet fog befektetni az olyan csoportosulásokba is, mint a G7, a Quad és a NATO, hiszen ezek számára a globális vezetés befolyásolásának kiváló eszközei.
Tekintettel ezekre a jelentős kihívásokra, az Egyesült Államok valószínűleg semmilyen választ nem dolgoz majd ki erre a térségre. Sokkal valószínűbb, hogy az USA nagyrészt el fogja kerülni a globális dél mint koherens szervezet bevonását. Ehelyett továbbra is együttműködik a régiókkal, és az aggodalmakat, illetve kihívásokat különböző gazdasági, biztonsági, energetikai, diplomáciai, politikai, valamint külföldi segítségnyújtási stratégiák révén kezeli. Az Egyesült Államok nagyobb valószínűséggel kezeli majd az olyan alapvető kihívásokat, mint a dedollarizáció és a Kínával, illetve Oroszországgal folytatott verseny, a globális dél struktúráján kívüli mechanizmusokon keresztül.
Címlapfotó: shutterstock
Kapcsolódó cikkeink:
Szemünk láttára formálódik egy új geopolitikai tömörülés
A dekolonizáció utolsó afrikai csatája – Nyugat-Szahara
India 2075-re a világ második legnagyobb gazdasága is lehet, de sok még a tennivalója
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálja a makronom.hu oldalon.
Vajon Donald Trump képes lesz-e kompromisszumos alkura rávenni Moszkvát és Kijevet? Megoszlanak az elemzői vélemények.
Jean-Noël Barrot francia rakétákkal támadná Oroszország területét, Ukrajnát meg fölvenné a NATO-ba. Van kérdés?
Vajon miért tűrnek meg népek háborúpárti kormányokat és politikusokat? Képesek lennének Ukrajnáért feláldozni az egész civilizációnkat? Ungváry Zsolt írása.
Oroszország továbbra is élesben fogja tesztelni új hiperszonikus rakétáját a Nyugat lépéseire válaszul.
A magát Oroszország-szakértőnek is tartó Rácz egyszer az ukrajnai háborút elemezve számítógépes játékról hitte azt, hogy valódi videófelvételek egy dróntámadásról.
A történész szerint Joe Biden azért adta meg az engedélyt az ukránoknak, hogy orosz területeket lőjenek, mert ártani akar az utódjának, a békefolyamatoknak, de nem akar vesztesként lelépni színről.
A romániai államfőválasztás első fordulóját követő urnazárás után a szövetségi elnök rövid sajtónyilatkozatában elmondta: „a ma este csak a máról szólt”.
Az indoklásból az derül ki, hogy nem Gyurcsány embereivel, a régi baloldali káderekkel van bajuk, hanem azzal, hogy nincs szmsz.
