A mélytengeri bányászat kétes gazdaságtana

Az óceán mélyén hemzseg az élet, ám a kutatóknak eddig ennek csak töredékét sikerült azonosítani. Csodálatos életközösségek találhatók itt, amelyek kevéssé ismertek és nem hasonlítanak a földön semmi máshoz. Minderre igen jelentős hatással volna a tengerfenéki ásványok iparosított kitermelése. A viszonylag új keletű mélytengeri bányászati iparág egyes ellenzői most azzal érvelnek, hogy e tevékenység nem csak ökológiailag okozna katasztrófát. Szerintük ez nem csak azt bizonyítja, hogy a föld felszínének egyetlen része sem marad érintetlen az ipari étvágytól. Az ellenzők azt mondják, hogy ez rossz befektetés is.

A Nautil portál megszólította Victor Vescovo magántőke-befektetőt és felfedezőt, aki már mind az öt óceán legmélyebb pontjára lemerült. Vescovo nem hiszi, hogy ez technológiailag vagy pénzügyileg működhetne. Vescovo nem hiszi, hogy ez technológiailag vagy pénzügyileg működhetne. Szerinte a gyakorlatiasság a legmeggyőzőbb érv, ami meggyőzheti a potenciális befektetőket, akiknek támogatása nélkül az iparág nem tudna kifejlődni. 

– mondja.

Egy tavalyi előadásában Vescovo bírálta a The Metals Companyt (TMC), amely a legjelentősebb a közel kéttucatnyi vállalat közül, amelynek engedélye van mintegy 800 ezer négyzetkilométernyi óceánfenék feltárására. Az ő céljuk 

A The Metals Company kísérleteket végzett, több mint 3000 tonna gumót nyert ki 4,5 kilométer mélyből, és megkezdené a kereskedelmi kitermelést.

A kereskedelmi célú tengerfenék-bányászat veszélyei felbátorították ennek a technikának az ellenzőit. A mélytengeri ökológia dinamikáját csak homályosan ismerjük, de egyértelmű, hogy a gumók kiásása a tengerfenékről rendkívül pusztító lehet, az ökológiai helyreállítás pedig évszázadokig tarthat, mivel az ottani különleges ökoszisztéma feltehetően sokkal lassabban regenerálódik. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint is a mélytengeri bányászat a jelenlegi formájában nem tekinthető fenntarthatónak.

Vescovo ehelyett arról a rendkívüli kihívásról beszélt, amelyet az összetett gépek üzemeltetése jelent a korrodálódást felgyorsító sós vízben, közel fagypont körüli hőmérsékleten, ahol a gépek minden négyzetcentiméterére igen jelentős  nyomás hat. A hihetetlenül ellenséges környezet minden mechanikus vagy elektromos dolgot „széttép”. Szerinte mindezek nevetségessé teszik a TMC előrejelzéseit: nem az első projektjük által megcélzott fémek 13,1 milliárd dolláros kitermelési értékét, hanem azt a 7,1 milliárdot, amennyibe a kinyerésük kerülne.

Szerinte az olaj- és gáziparban minden nagyobb óceáni beruházási projekt kivétel nélkül túllépte az eredetileg tervezett költségvetést. Megemlítette a Gorgon gázprojektet Nyugat-Ausztrália partjainál, amely 11 milliárd dollárra volt tervezve, most pedig közel az ötszörösébe, 54 milliárdba került.

Vescovo az utolsó pillanatban igyekezett beavatkozni, ugyanis a The Metals Company kereskedelmi engedélyt kért a Nemzetközi Tengerfenék Hatóságtól (International Seabed Authority – ISA), a nemzetközi vizeken való tengerfenék-fejlesztés szabályozására 1994-ben létrehozott kormányközi testülettől. A döntés a hatóság következő, júliusi ülésén várható. Félő, hogy az ISA esetleg jóváhagyja kérésüket, tekintet nélkül arra, hogy a kereskedelmi célú bányászatnak a környezetvédelmi szabályozását még nem véglegesítették.

Amennyiben erre sor kerül, és a The Metals Company elő tudja teremteni a szükséges forrásokat, akkor 2024-ben megkezdheti a működését. Ha azonban az ISA elutasítja a kérelmüket, az más hasonló vállalatra is hatással lesz. A The Metals Company részvényeinek az ára a cég minden agresszivitása ellenére 1 dollár körül mozog, és nemrégiben elvesztette a Maersk hajózási óriásvállalat bizalmát is, amely az egyik fő befektetőjük volt.

A környezetvédők érvei

Az egyik fő érv, hogy a mélytengeri ökoszisztémák olyan fémek miatt pusztulhatnak el, amelyekre csak néhány évig lesz szükség. Emellett a kutatók szerint a mélytengeri táplálékláncok és mikrobiális közösségek megzavarásával a bányászat csökkentheti a mélytenger szénmegkötő képességét. Az is lehetséges, hogy ezek a zavarok, valamint a bányászat által létrehozott üledékfelhők messzemenő hatással lehetnek a kereskedelmi halászatra.  

A kérdés az, hogy a későbbiekben felelősségre vonhatók-e ezért a vállalatok vagy a befektetők.

Előfordulhat az is, hogy ezek a cégek már nem is léteznek, mire a felelősségük nyilvánvalóvá válik, és ebben az esetben a kifizetésekre a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság által kezelt kártérítési alapokból kerülne sor.

 Az elméleti rész tehát  gyönyörűen hangzik, egy olyan monumentális vállalkozásnak, amelyre nincs hasonló precedens egyetlen más iparágban sem. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban – hogyan oszlanak majd meg a bevételek a bányavállalatok és más nemzetek, különösen a fejlődő országok között –,  az még mindig rendkívül vitatott.

A legalapvetőbb bizonytalanságot azonban az jelenti, hogy valóban szükség van-e a fémekre a tengerfenékről. Nélkülözhetetlenek-e a tiszta energia forradalmát hozó akkumulátorok előállításához?

Egyes kutatók azzal érvelnek, hogy a meglévő földi nikkel- és kobaltkészletek már most is elegendők a jövőbeli igények kielégítésére.

Ráadásul a kobalt és a nikkel iránti kereslet csökkenhet, mert az elemeket egyre könnyebben lehet majd újrahasznosítani. Az olcsó, mindenütt jelenlévő elemeket, például a vasat, a ként és a nátriumot használó új akkumulátorkémiák is egyre fejlődnek, például az új Teslák fele már ma is tartalmaz nikkel- és kobaltmentes aksikat. Ha ez a tendencia folytatódik, a mélytengeri fémek kereslete és ára zuhanna, így a gazdaságosság és a költségek óriási kockázatot jelentenek.

Többen is belekapaszkodnak ezekbe az érvekbe. Szerintük a The Metals Company 7-8 milliárd dollárnyi befektetése a tengerfenék bányászatához szükséges infrastruktúra kiépítésére, potenciálisan kiválthatná az akkumulátorok kobaltigényét.

Ahogy arra már utaltunk: a  gazdasági idővonal nagyon különbözik a mély tenger élővilágának idővonalától. Néhány évvel ezelőtt Vescovo egy expedíciót vezetett a második világháborúban elsüllyedt USS Johnston romboló azonosítására. A hajó a Fülöp-szigeteki árok fenekére zuhant, és több mint négy mérfölddel az óceán felszíne alatt állt meg. Bár több mint háromnegyed évszázad telt el, azokon a területeken, amelyeken átcsúszott, még mindig nem települt vissza az élet. Ezek a megfigyelések pedig arra utalnak, hogy a bányászat hatásai nagyon súlyos következményekkel járhatnak. 

(Forrás:Nautil.us)

 Címlapfotó:123rf.com