Az Európai Unió fáradhatatlanul kutatja a lehetőségeket, amelyek Ukrajnát a lehető legnagyobb mennyiségű (a megcélzott szám 1 millió darab) lőszerrel, elsősorban 155-mm-es tüzérségi lövedékkel tudná ellátni egy esztendőn belül. Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagja Borrell uniós külügyi főképviselő iránymutatása alapján egy közös EU-s lőszergyártás fejlesztéséről szóló jogszabályjavaslatot tett le az EB asztalára, amelyet a hónap elején be is terjesztett az EP elé.
Borrell eredeti, háromlépcsős tervének utolsó szakasza ez, amely bonyolultabbnak tűnik az első két lépcső viszonylagos érthetőségéhez képest. Az első lépcsőben egymilliárd euró folyik be az Európai Békekeretbe, ahonnan azok az országok kapnak kompenzációt, amelyek saját haderejük fegyvereit küldik Ukrajnának segély gyanánt. A Békekeret szabályozási kidolgozatlansága ugyan súlyos visszaélésekre adott lehetőséget, ám Brüsszel illedelmesen félrenéz, ha szívéhez közel állók költik magukra az európai adófizetők pénzét.
Az észt miniszterelnök, Kaja Kallas ügyesen trükközik az összegekkel. A leamortizált fegyvereket kiküldi Ukrajnába, de Brüsszelnek már a legmodernebbekért járó pénzről nyújt be számlát.
A második lépcső a közös lőszervásárlás ötlete, amely elsősorban Franciaország miatt toporgott sokáig egy helyben, Macron ugyanis hallani sem akart arról, hogy az EU harmadik országokból is rendelhessen, mivel az az uniós hadiipar további amortizációját és az EU-s képességek csökkenését okozná.
Ami a tiéd, az a miénk
A harmadik lépcső talán a legbonyolultabb. Ez foglalná magában az európai lőszergyártás koordinálását és az EU-s védelmi ipar megerősítését, természetesen külön pénzügyi alappal és különböző ösztönző rendelkezésekkel megtámogatva.
Az alapvető probléma a harmadik lépcső kapcsán azzal van, hogy a tagországok nem értik, Brüsszel mekkora hatáskört képzel el magának a „közös védelmi ipar” koordinálása kapcsán. Az mindenkinek evidens, hogy a védelmi kapacitásokat növelni kell, az már kevésbé, hogy az Európai Bizottság esetleg túlzott hatalmat gyakorol majd a terület felett.
A hadiipar egyfajta szent tehén az EU-s államokban, abszolút nemzeti hatáskörben,
olyan titkos információkkal és adatokkal körbebástyázva, amelyet egyetlen gyártó sem szeretne megosztani senkivel, még a vele egy szövetségbe tömörült államok képviselőivel sem. Ehhez képest az EB ötlete nyitott ajtó-ablaknak tűnik, ahol a Bizottság minden titkok tudója és minden adat őrzője – csak még arra nem adott választ, milyen módon biztosít védelmet ezeknek az iparági információknak, és melyek azok, amelyeket megosztana az átláthatóság jegyében.