a hazai bányászati kapacitást nem volt képes bővíteni.
De még ha ez utóbbi meg is történt volna, akkor sem beszélhetnénk sikerről, legalábbis ebben a vonatkozásban, hiszen a bejelentett beruházások és a zöldmezős bányászati projektekkel való tényleges kitermelés és feldolgozás megvalósulása közötti fáziskésést vagy időeltolódást jobb esetben években, rosszabb esetben évtizedekben mérik, nem pedig hónapokban…
Mindeközben amúgy sincsen túl nagy kedv a hazai kritikus ásványinyersanyag-termelés bővítésére. Míg az elektromos járművek akkumulátorait olyan korszerű, csúcstechnológiát alkalmazó létesítményekben gyártják, mint a Panasonic és a Tesla közös vállalkozása, a nevadai Gigafactory, a bányászat továbbra is környezetvédelmi aggályokkal terhelt iparág. A Belügyminisztérium januári döntése, amely a minnesotai Boundary Waters Canoe Area Wildernesstől északra tervezett réz- és nikkelbányászat megakadályozásáról szólt, rávilágít az USA készleteinek új, hazai forrásokkal való bővítésével kapcsolatos számos környezeti és társadalmi kihívásra.
Hogy ezt a kihívást megoldják, a pénzügyminisztérium és az IRS iránymutatása felsorolja azokat az országokat, amelyek jelenleg teljesítik a beszerzési követelményt. Ez 21 olyan ország, amelyekkel az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodást kötött, valamint Japán, mégpedig a fentebb már említett kritikus ásványokra vonatkozó megállapodás révén. Ezen a 21-es listán pedig számos fontos állam szerepel. Olyan nagy lítiumkitermelők, mint Ausztrália és Chile, ámde
nem szerepelnek a listán a világ legnagyobb nikkeltermelői, mint Indonézia és a Fülöp-szigetek vagy éppen a világ legnagyobb kobalttermelői, mint a Kongói Demokratikus Köztársaság.