Az elhúzódó válság káros eladósodást hozhat

Hogyan éli meg egy jegybankalelnök a válságot? Gondolom, kevesebb a repülőút, több a videókonferencia, persze a munka nem lett kevesebb.

Valahogy így. Azelőtt szinte minden héten repültem valahová, most pedig felerészt a bankban, felerészt otthonról dolgozom. A találkozók kilencven százaléka az interneten zajlik. Átmentünk a való világból a virtuálisba. Persze többletmunkát ad az új helyzet, amihez hasonlót eddig nem tapasztaltunk. Igazából senki sem tudja pontosan, mi lenne a megfelelő gazdaságpolitikai válasz. Tehát többet kell gondolkodni a megoldásokon. A bank fele lényegében home office-ba vonult. Jómagam majdnem mindennap bejárok, igaz, rövidebb időre. Rugalmas lett a munkaidő.

Amikor Kažimír jegybankelnök először bemutatta a jegybanki becsléseket a gazdaság idei visszaeséséről, csúnya számokról beszélt. Különböző becslések keringenek, Szlovákiának egyik sem ígért túl sok jót. Most, hogy már látni pár márciusi, áprilisi adatot, hogyan változtak a predikciók?

Mivel én is részt vettem az első előrejelzések készítésében, elmondhatom, akkor nagyon nagy volt a bizonytalanság, nem is lehetett pontos számokat adni. Ilyen helyzetben még nem voltunk, ezért inkább forgatókönyveket készítettünk. Több variáns készült, amelyek öt és tíz százalék közötti visszaesést mutattak.

Az első jelentés készítésénél, annak ellenére, hogy csak két hétre voltak bejelentve a vírus leküzdését szolgáló intézkedések, mi már két hónap rendkívüli helyzettel számoltunk. Ez nagyjából valósnak is tekinthető, viszont a vírus azóta sokkal jobban átterjedt például az amerikai gazdaságra, s így a világgazdaság teljes fokú újraindulására még várni kell. Ez is nagyban rontja Szlovákia kilátásait.

Tegyük hozzá, hogy Szlovákia igencsak függ az exporttól, és magától az autóipar teljesítményétől.

Pontosan! Tehát hiába szeretnénk visszamenni három műszakban autót gyártani, ha nincs kereslet. A járvány elején az hátráltatta a gyártást, hogy nem jöttek az alkatrészek, például Spanyolországból vagy Olaszországból, most pedig azt látjuk, hogy a kereslet nem ugrott vissza az autók iránt. És ez még egy ideig így is lesz.

Ez alapján is számolunk azzal, hogy a gazdasági visszaesés nagyobb lesz. Ha megnézzük a friss első negyedéves jelentéseket, Szlovákia azok közé az országok közé tartozik az EU-n belül, ahol a visszaesés az egyik legnagyobb volt. Ennek egyik oka, hogy ennyire kitett a gazdaságunk a külső sokkoknak, illetve, hogy a kormány járványellenes intézkedései gyorsak és erőteljesek voltak, és a korlátozások miatt több ágazat teljesítménye lezuhant.

Azt mondják, a járvány után semmi sem lesz ugyanaz. Az előbb arról beszélt, mekkorát zuhanunk. De akár arról is lehetne beszélni, milyen lehetőségeket teremthet a válság?

Általában ha túljutunk az első negatív meglepetésen, sokan kezdenek azon gondolkodni, hogy mi az a pozitív dolog, amit a járvány hozhat, és milyen lehetőségeket kínálhat. Szerintem mindenképp érdekes lesz a befektetési folyamat a válság végén. A gazdaság fellendítésénél érdemes azokat a folyamatokat támogatni, amelyek hosszú távon kulcsfontosságúak, például a zöld energia fejlesztését.

Vagy ha már belecsöppentünk a virtuális térbe, ezen folynak a találkozóink, lehet, a későbbiekben nem fogunk annyi üzemanyagot fogyasztani, ami a globális felmelegedés szempontjából pozitív. Ezenkívül a járvány tapasztalataiból tanulva az egészségügyben is változások várhatóak, a hatékonyság remélhetően javulni fog. Nagy változásokra számítok a munkaerőpiacon, a válság miatt jóval rugalmasabbak lettek a munkáltatók is, lehet, a későbbiekben könnyebb lesz a munkát és a családi életet összehangolni.

A világ egyes országai már vártak egy másfajta válságra, valamiféle buborék kipukkanására. Erre viszont nem lehetett felkészülni. A válság előtt Szlovákia gazdaságpolitikáját gyakran vádolták, hogy nem készül a rossz napokra. Most azonban a járvány felülírt mindent. Senki sem nézi, melyik ország hogyan futott bele ebbe a helyzetbe. Talán mindegy is. Szlovákiának most mekkora a mozgástere?

Ez az egyik legnagyobb problémája az ilyen kis országoknak, ha nem tudnak a jó időszakokban felkészülni a rossz napokra.

Szerencsére Szlovákiában az adósságfék azért hozott annyit, hogy valamivel lejjebb tudtuk vinni az adósságot a 2008-as válság után, tehát nem vagyunk túl rossz helyzetben. A mozgástér azonban korlátozott. Egyéves távlatban számolhatunk az adósság komoly növekedésével, ami még mindig nem annyira veszélyes szint. Ha viszont a válság több évre is elhúzódik, akkor akár olyan adósságszintet hozhat magával, ami egy kis ország számára hosszú távon elég káros lehet.

Az új kormány, ha jól figyeltem, az elmúlt hetekben mintegy 4-5 milliárd euró értékben jutott forrásokhoz a kötvénypiacon. Az is kérdés, milyen felárral.

Igen, a felár növekedett, de ez abból is fakad, hogy ilyen környezetben törvényszerűen megugrik az államok adósságszintje. A pénzügyminisztérium is a GDP-arányos szlovák adósság 60 százalékra való emelkedését látja reálisnak, és ebben az esetben a kockázatok is mindjárt magasabbak. 

A kockázat megnövekedett, ezt mutatja az egyik hitelminősítő döntése is, amely egy fokkal kockázatosabb csoportba sorolta Szlovákiát, de még ez a szint sem ad különösebb okot az aggodalomra.

A nemzeti bank, illetve a bankok tudnak-e maguk teremteni forrásokat?

A forrásteremtés szempontjából az egyik legfontosabb jegybanki döntés, hogy azon bankoknak, amelyek megfelelő aktívumokkal rendelkeznek, rendkívüli módon – negatív kamatokat kínálva – megkönnyítették a hitelfelvételt a jegybankokon keresztül. A másik, ami nem csak a forráslehetőségek kérdését érinti, hogy milyen tőkepozícióban vannak a bankjaink. Van-e annyi tőkéjük, hogy képesek az egyes vállalatok vagy a háztartások hiteleinek bedőlése után is olyan tőkepozícióban maradni, hogy további hitelekkel képesek segíteni a gazdaságot. Ilyen szempontból összehasonlítva a mostanit a 2008-as válság időszakával, amikor a bankok 10 százalékos tőkerátával rendelkeztek, ez mára megközelíti a húsz százalékot.

Bár a jó időkben nem tudjuk, hogy mikor jön a válság, csak azt, hogy biztosan jön, a bankrendszert sikerült válságállóbbá alakítani. Ez fontos a cégek és a háztartások szempontjából, hogy ilyen szempontból nincs korlátozva a kölcsönkibocsátás, de persze a bankok érthető módon óvatosak lesznek a hitelnyújtáskor. Senki sem szeretné, ha a folyósított hitel bedőlne, de itt lesz fontos az állami garancia, amely átvállalja az esetleges kockázatokat. Ezzel magasabb szinten maradhat a kölcsönkibocsátás, ami a gazdaság növekedése szempontjából kulcsfontosságú. 

Ebben a helyzetben előny, hogy eurónk van, vagy több lehetőségünk volna, ha saját valutánk lenne?

Ennek vannak pozitív és negatív hatásai is. Ha saját valutánk lenne, akkor lehetne devizaárfolyamot csökkenteni. Ez segíthetne a gazdaságon. Másrészt viszont látni kell, hogy az euróövezeten belül rengeteg olyan program van, amely forrásokat, tartalékokat biztosít.

Egyelőre nem látok nagy gondot, ha összevetem magunkat a környező országokkal. Persze a sokk is nagyon szimmetrikus, és ha nincs kereslet, akkor az árfolyam szintje nem meghatározó.

A válság gazdasági legyűréséhez ajánlják az úgynevezett helikopterpénzt, míg a másik oldal hitelkönnyítésekkel, beruházásösztönzéssel szeretne túljutni a helyzeten. Az egyik a költségvetési hiányt növeli, a másik a gazdasági szereplőkre hárítja a költségek többségét. Melyik lehet az üdvös?

Ezek kombinációjára gondoltam már a válság megjelenésétől. Az elsővel rövid távon biztosítani lehet, hogy a családoknak és a vállalatoknak legyen megfelelő jövedelmük. Sokan kerültek nehéz helyzetbe, elvesztették a munkájukat, sokan kényszerültek hazajönni külföldről. Ez egyben enyhíti a belföldi fogyasztás visszaesését. De a válság második részében, amikor már látjuk az alagút végét, jobb a beruházások támogatására gondolni, olyan serkentő intézkedésekre, amelyek nemcsak pénzt adnak az egyes szereplőknek, hanem már a jövőbeni aktivitást is támogatni próbálják. A kérdést tehát érdemes fázisokra bontani.

Ön tagja a gazdasági minisztérium válságstábjának. Konszenzus van a stábon belül a lépéseket illetően?

A gazdasági válságstáb tagja vagyok a pénzügyminisztériumban és a kormányfőnél is. Többfajta vélemény elhangzott, de abban egyetértés alakult ki, hogy gyorsan kell cselekedni az elején, hogy ne szakadjanak meg a gazdaság szereplői között a kapcsolatok – ugye aki gyorsan ad, kétszer ad. Illetve, hogy minden érintett szereplő le legyen fedve, mind a nagyvállalatok, mind a kisvállalkozók.

De a vélemények akkor is eltérnek, amikor nincs válság, erre való a stáb, ahol többféle szemszögből is ránéznek a kérdésre.

Abban van konszenzus a stábon belül, hogy mi fog változni világunkban, és az intézkedések tükrözik-e ezt a célt? Arra gondolok, hogy a kedvezményes hitelek esetleg irányulnak-e a fejlett technológiákba történő beruházásra, vagy hogy az ország ne épüljön ennyire az autóiparra.

Az autóipar túlsúlya elég nagy kockázat, de erre érdemes két szemszögből nézni. Az első, az iparág koncentrációja meglehetősen nagy, a másik, ha az ágazaton belül tudnánk több fejlesztést idehozni, azért abból lehetne profitálni. Ez egyelőre nem történt meg. Ha megnézzük, mi az a hozzáadott érték, amit az autóipar kínál Szlovákia számára, az nagyon kicsi, annak ellenére, hogy a gyártás volumene nagy. Ilyen szempontból nemcsak az a kérdés, hogy mit tudunk kínálni – és ilyenkor emlegethetjük a felsőoktatást, az innovációt, az új technológiákat –, hanem hogy maga az ágazat merre is indul, hiszen ott is van többféle technológia, amivel próbálkoznak. Ez komoly kérdés a globális autóipar szempontjából is. De mindenképp érdemes elgondolkodni, hogyan lehetne több fejlesztést, új technológiát behozni, amire nem igazán látom a feltételeket a V4 országain belül sem. 

Itt érdemes okokként felsorolni a felsőoktatás vagy a fejlesztési kiadások alacsony szintjét. Bár elhangzottak a stábon belül is, ez inkább maratoni futás, amelyre nem pár hónap alatt kell megtalálnunk a választ, hanem kormányzati ciklusokon keresztül. A válság viszont lehet egy jó impulzus, hogy végre kezdjünk valami újat.

Térjünk vissza Európára. Görögország kis probléma volt, de itt van Olaszország…

Beszélhetünk adósságokról, segélyprogramokról, amíg strukturálisan nem tud változtatni a gazdasági növekedési stratégiáján, addig nem fog kimászni a gödörből.

A válság tovább növeli az államadósságot, és az lesz a fő téma, milyen eszközökön keresztül lehet ezt orvosolni. Ehhez Olaszországon belül is konszenzusra kellene jutni, változtatniuk kellene. Ez már nehéz kérdés volt a koronavírus előtt is, a válság ezt csak felerősítette. Mindenképp hosszú távú megoldásra vár az euróövezet.

Mindeközben nincs megegyezés, miből fog felépülni az EU-s mentőcsomag. 

Fontos, hogy mennyire tud az Európai Bizottság az EU-s költségvetésen keresztül segíteni azoknak az országoknak, amelyeket leginkább érintett a vírus. Mert minél nagyobb az uniós segítség, annál kevésbé nő például Olaszország államadóssága, aminek egy részét ezzel átveszik a tagországok a költségvetésen keresztül. A tervek egyike, hogy az Európai Bizottság vesz fel kölcsönt, és ebből próbálnak segíteni az országoknak, amit később a tagállamok befizetéseiből visszafizet. Ez racionális terv, ami a szolidaritás valamiféle kifejezése, és nem csak a kölcsönök halmozásáról szól.

A közös kötvény kibocsátása viszont azt eredményezheti, hogy erősíteni fogja a közös pénzügypolitikát. Hasonló folyamat mehet végbe, mint ami az USA-ban lejátszódott a polgárháború után. Tehát várhatóan az EU több forrást is fog összpontosítani, új adókon, befizetések növelésén stb. keresztül.

Tehát vannak olyan területek az EU-n belül, ahol érdemes azon gondolkodni, hogyan lehetne esetleg közösen fellépni. Ilyen a fejlesztések területe, vagy az infrastruktúra építése, vagy a válságok leküzdése. Tehát vannak területek, amelyeket érdemes a közös költségvetésen keresztül finanszírozni, de még mindig ott tartunk, hogy a mostani egyszázalékos befizetéseket esetleg felemeljük kettő vagy három százalékra. 

Szerintem nincs olyan veszély a járvány miatt, hogy most hirtelen egy föderációban találnánk magunkat, ahol 20-25 százalék lenne a közös költségvetés. Inkább azokat a területeket kellene feltárni, ahol érdemes lenne egyfajta politikát folytatni és nem 28-at.

A válságban az is jó, hogy mindenki a saját elképzeléseinek megfelelő víziót alkothat a jövőről. Sokan a járvány után a nemzetállamok megerősödését várják. Ez utóbbiakat talán erősíti a német alkotmánybíróság döntése, ami nagyon érdekes jogi helyzetet teremtett.

Ez az első eset, amikor egy nemzet alkotmánybírósága fogalmazta meg más szemszögből a döntését az euróövezeti közös politikáról. Ez könnyen elindíthat egy olyan folyamatot, ahol akár 19 eurózónás és a többi kilenc ország alkotmánybírósága felülírhatja a közös döntéseket.

Magam is várom, hogy a német alkotmánybírósági döntésnek milyen hatása lesz magára az övezeti politikára. Gyakorlati szinten viszont ennek nem látom olyan hatását, amely leblokkolná azokat a válságellenes programokat, amelyeket az Európai Központi Bank nyújt. Tehát a mostani legfontosabb programot, a PEPP-t, amely magára a pandémiára összpontosít, nem tárgyalta a német alkotmánybíróság. Nem kell félni, hogy az európai segélycsomagok elapadnak, hosszú távon viszont ez a döntés sok kérdést vet fel, amiket jó lenne minél hamarabb megválaszolni, hogy stabil környezetben tudjon maga a központi bank is dönteni.

Végezetül mondjunk valami biztatót az olvasóknak. Milyen gyorsan tudunk visszakerülni a régi kerékvágásba?

Csakis optimistán: teljesen talán nem fogunk visszakerülni, de a fentiekben beszéltünk azokról az új helyzetekről, amelyek a járvány csitulása után várhatók. Gazdasági szemszögből az optimistább előrejelzések alapján azt mondhatjuk, jövőre visszajuthatunk a járvány előtti szintre. De nem lehet kizárni a járvány második hullámát, vagy ha a főbb gazdasági nagyhatalmaknál nagyon elhúzódik a járvány terjedése, akkor a visszapattanás eltolódhat két évvel is. De bízzunk a legjobbakban!