Japán már rég megszegi az orosz kőolajra kivetett szankciót

Kezdődik

Napi 1,15 millió hordóval csökkenti a kőolajtermelést az OPEC+ több tagja. A váratlan húzás azért is ért felkészületlenül mindenkit, mert a tavaly októberben bejelentett 2 millió hordós csökkentést eredetileg 2023 év végéig hirdették ki, így azonban már bőven 3 millió hordó felett fog járni a mínusz. 

Moszkva nem sokat habozott, az OPEC bejelentése után nem sokkal hivatalosan is közölte, hogy kitolja a februárban bejelentett napi félmillió hordós csökkentésének határidejét, amit a nyugati ársapka elleni válaszként hozott – ezzel párhuzamosan pedig új csúcsot állított be a kínai és ázsiai kikötőkbe szállított 3,29 millió hordós, elmúlt havi olajmennyiséggel.

Lassan dereng

Az a kezdetektől mindenki számára világos, hogy a G7-ek – az USA vezetésével – éppen azért állapítottak meg az orosz kőolajra 60 dolláros plafont (Lengyelország, a balti államok és Zelenszkij legnagyobb bosszúságára), hogy szabadon hagyják kereskedni Moszkvát, elkerülve ezzel az orosz olajexport összeomlását, amely az egész világpiacot megrengette volna. Biztonsági játék volt az elejétől fogva, hiszen a tavaly nyári olajárrobbanás után a piac megnyugodott, a nyugati Brent olajjal együtt pedig az orosz Ural-kőolaj ára is beállt egy olyan alacsonyabb szintre, ahonnan a prognózisok szerint nehéz lett volna a 60 dolláros plafon közelébe kerülnie. Bár Észtország vezetésével a fentebb említett tagországok az ársapka drasztikus csökkentését követelték a márciusi felülvizsgálaton, a G7-ek már a találkozó előtt nyomatékosították, hiába érvelnek a tiltakozó államok azzal, hogy így gyakorlatilag semmilyen kárt nem okoznak Oroszországnak, ellenben növelik annak háborús büdzséjét, felesleges erőlködni, a 60 dolláros limit változatlan marad. 

Minden ment is a maga útján egészen addig, ameddig az OPEC+-tagok be nem jelentették a csökkentést, illetve annak határidő-módosítását. Az olajár a Brent esetében 83 dollár fölött jár pillanatnyilag, míg az Ural veszedelmesen közel került a plafonhoz – e sorok írásakor 58,50-en áll. Márpedig ha az Ural eléri a ársapkás limitet, az sok mindent megváltoztathat a szankció megítélésében. Mindenkinek el kell majd döntenie, vállalja-e, hogy leállítja az orosz szállítást, vagy úgy véli, saját gazdasága érdekében megtöri a szankciós egységet, és kiszáll a szó szerint senkinek nem kedvező játszmából.

Egy fecske nem csinál nyarat?

Ami azt illeti, az első ilyen lépés már meg is történt. Ahogyan a Wall Street Journal rámutatott, Japán a 60 dolláros plafon feletti áron vásárol orosz olajat, pedig a szankció éppen arra vonatkozott, hogy ez ne történhessen meg.

A szigetország nem rendelkezik saját fosszilis, kitermelhető energiahordozókkal, ezért energiaellátása egyelőre az import földgázra és szénre támaszkodik. (Tervek vannak mind az atomenergiát, mind a mélytengeri bányászatot illetően, de Japán jelenleg nem tud kilépni függőségi viszonyaiból.) Tokió szerint az orosz LNG-ről való lemondás pusztító hatással járna az energiabiztonságára, ezért mindent megtesz a szállítások biztosítása érdekében. A mindent szó szerint kell érteni, ugyanis Japán – speciális helyzete okán – felmentést kapott annak az ársapkának a betartása alól, amelynek összegét ő maga is 60 dollárban állapította meg, reménykedve abban, hogy az ár nem fogja átlépni a plafont. 

Tokió nem szállt ki az orosz Szahalin-2 projektből, amelynek cseppfolyósított földgázimportja az ország energiabiztonsága szempontjából alapvető. A Moszkvával kötött szerződés értelmében azonban kőolajat is vásárol mellé – mégpedig a két fél által megállapított áron. Az utóbbi mennyisége az év első két hónapjában 748 ezer hordónyit tett ki, összesen 52 millió dollár értékben, márpedig ez az összeg átlagban mintegy 70 dolláros hordónkénti árat jelent. 

Ezzel azonban – engedély ide vagy oda – a szankciós rendszer egyik alapproblémájára mutatott rá, ráadásul éppen arra, amelyet Magyarország is folyamatosan kommunikál: ha nincs alternatív megoldás, vagy csak olyan van, amely lassú gazdasági kivéreztetéssel jár a szankciót meghozó ország számára, abban a pillanatban semmi értelme egységes tiltórendelkezésekről beszélni. Az pedig, hogy az Egyesült Államok rábólint a kikacsintásra az árplafonnak nevezett játékból, jól jelzi, hogy az olajársapka bevezetése valóban csak kommunikációs üzenet volt, amelyet a gyakorlatban senki nem vett komolyan, éppen annak biztonságos, a világkereskedelmet túlzottan nem befolyásoló szintmeghatározása miatt.

A próbatétel

A kivételezés Japánnal persze sokaknak nem tetszik. A kritikusok előszeretettel mutogatnak Németországra, amely bohózatba illő módon éppen úgy függetlenítette magát az orosz energiától, hogy függőségi viszonyba került az Egyesült Államokkal, annak nem kis örömére.

Egyes elemzők szerint – írja a WSJ – Japán nagyon is tudna függetlenedni az orosz energiától, de nem nagyon akar. Szavakban ugyan azt kommunikálja, tetteivel azonban folyamatosa rácáfol. Mindenesetre az olajársapka semmibe vétele egy azt megszavazó ország részéről huzamosabb ideig nem fog működni – vélik a szakemberek, rámutatva, hogy ha Japán nem akar veszélyes precedenst teremteni a nyugati szövetség szankciós politikájának kikerülésére, és valóban komolyan gondolja Ukrajna támogatását, akkor előbb-utóbb ki kell lépnie a szahalini projektből. 

Amennyiben az OPEC+ döntése nyomán a mennyiség csökkentésével egyenes arányban továbbra is nőni fog a kőolaj ára, az orosz energiahordozó pedig átlépi a 60 dolláros küszöböt, megmutatkozik majd annak a szankciónak az értelme, amit azért hoztak, hogy ne kelljen alkalmazni. Akkor ugyanis gyakorlatilag le kellene állnia az orosz olajkereskedelemnek, legalábbis minden olyan országgal, amely eddig a 60 dolláros ár alatt vásárolt. Hogy ez mit jelent majd a globális kereskedelemre nézve, nem nehéz megjósolni. Azt már igen, mekkora törést fog okozni a nyugati szankciós egységben. Japán példája éppen arra mutat rá, menyire erős a lánc, amikor eleve gyenge szemet építenek bele. 

Fotó: 123RF