Az árfolyam alakulása segített
Az árfolyam ellenben kedvezően alakult az utóbbi időszakban, a tavalyi csúcsokról érdemben erősödött, amelyet a Fitch és az S&P döntése sem tudott megtörni, vagyis a korábbi hitelminősítői döntések nem jártak számottevő piaci hatással. A forint erősödésében Magyarország kockázati megítélésének javulása, illetve a monetáris politika játszott jelentős szerepet az energiaimporthoz szükséges devizalikviditás biztosítása révén tavaly október óta. A hosszú hozamok az októberi csúcsokról január közepéig érdemben csökkentek, amely tükrözi hazánk kockázati megítélésének javulását. Azóta azonban a hozamok ismét emelkedni kezdtek, ez viszont nem országspecifikus jelenség, globálisan megfigyelhető a kamatok emelkedése, mivel a piaci várakozások és a monetáris politikai jelzések (Fed, EKB) szerint az infláció elleni küzdelem a korábban vártnál tovább tarthat.
Molnár Dániel szerint kedvező jelenség, hogy a foglalkoztatás az energiaválság ellenére is magas szinten alakul, és az ipar egyelőre ellenállónak mutatkozik. Továbbá, bár a beruházások a tavalyi negyedik negyedévben kedvezőtlenül alakultak, ám
jó esély van arra, hogy a gazdaság idén is növekedni tud, ha csak kis mértékben is, és így gyorsan kilábalhat a válságból.
Ebben az esetben pedig rövid időn belül akár a pozitív kilátásjavítás is szóba kerülhet a leminősítéstől való félelemmel szemben – zárja kommentárját Molnár Dániel.