A brüsszeli, legfelsőbb szintű találkozó egyik legfontosabb témája az USA-val vívott kereskedelmi háború várható kirobbanása lesz.
Február 9-10-én tartják az EU tagállamainak csúcstalálkozóját, amelyen a kormányfők az USA zöld támogatási protekcionista törvényére adandó iparpolitikai válaszlehetőségeket vitatják meg. A válaszcsapási terv készen áll, kérdés, hogy az annak egyes elemeit elutasító tagállamok képesek lesznek-e bármiféle kompromisszumra.
Joe Biden zöld támogatási törvénye jelenleg mindennél nagyobb fenyegetést jelent az EU iparára. A Made in USA/Buy American alapon működő, 369 milliárd dolláros iparmentő csomag gyakorlatilag kizárja a támogatásokból és adókedvezményekből mindazokat az autóipari vállalatokat, amelyek nem az USA-ban és nem – bizonyos százalékig meghatározott – amerikai alapanyagokból gyártják termékeiket. A törvény alól az USA-val szabadkereskedelmi megállapodást aláírt országok, vagyis Kanada és Mexikó mentességet kapott, előbbi alapvetően nyersanyagkészletei, utóbbi olcsó munkaerőpiaca és az odatelepült amerikai gyártócégek miatt – ám ami az Európai Uniót illeti, csak vesztese lehet a Biden-tervnek. Az amerikai támogatások mágnesként vonzzák a befektetőket, köztük azokat is, amelyek eredetileg uniós gyártásban gondolkodtak, és akik az egekbe szökő energiaárak miatt egyébként is óvatosan közelítettek az EU-s piachoz.
Bár az USA kikéri magának a protekcionista jelzőt, a január 1-jétől életbe lépett törvény nyilvánvalóan ellentmond a Kereskedelmi Világszervezet globális előírásainak – amelyeket egyébként már Donald Trump is páros lábbal rúgott fel. Biden jelenlegi csomagja világossá tette, hogy a játék immár új szabályok szerint folytatódik. Az Európai Unió mindig igyekezett tartani magát a lefektetett alapokhoz, ám az amerikai terv annyira kiverte a biztosítékot az egyébként is rossz bőrben lévő ipar miatt aggódó Macron francia elnöknél, hogy azonnal egy hasonlóan protekcionista, európai iparerősítő törvényért kiáltott első felindulásában. Majd a másodikban és a sokadikban is.
Bár több európai vezető (többek között az egyre inkább csak a saját gazdaságát szem előtt tartó és időnként kétkulacsos iparpolitikát űző Scholz kancellár is) változatlanul bízik abban, hogy Biden módosító javaslatokkal végül az Európai Uniót is mentesíti a törvény tiltó rendelkezései alól, az idő rövidsége és az USA-val szemben egyre érezhetőbb bizalmatlanság Macron tervének kedveznek. A belső küzdelem leglátványosabb pillanatai az Európai Bizottság prominensei között zajlanak: míg Thierry Breton belső piacért felelős biztos teljes mellszélességgel kiáll az állami támogatások bővíthetősége (ezzel az uniós belső piac alapszabályainak „átmeneti” mellőzése) és a protekcionista megközelítés mellett, addig Margrethe Vestager versenyjogért felelős biztos amiatt aggódik, hogy a túlzott állami támogatási lehetőség a gazdag EU-s országokkal szemben behozhatatlan hátrányba sodorja a kisebb költségvetési kapacitásokkal rendelkező tagállamokat.
Az Európai Bizottság elnöke elég sokáig hallgatásba burkolózott. Ursula von der Leyen hónapokig húzta-halasztotta a dolgot, végül először a davosi Világgazdasági Fórumon nagy vonalakban, az elmúlt héten pedig már részletesebben beszélt a Green Deal Industrial Plan speciális verziójáról, amely óriási támogatási rendszere, adójóváírási struktúrája és a tagállamok belső költségvetésének bővített felhasználhatósága miatt Macron gondolatát követve valóban egy olyan protekcionista program, amely egyértelműen kirobbanthatja az USA által provokált kereskedelmi háborút.
Ursula von der Leyen bejelentéséből arra lehet következtetni, hogy az EU nem szándékozik válogatni a zöld adójóváírási és támogatási eszközökben. A cél az ipari vállalatok Európában tartása, másrészt a hezitálók meggyőzése arról, hogy az USA helyett uniós területen valósítsák meg elképzeléseiket. Lássuk részleteiben!
1. Egyszerűsített eljárások
Az Európai Bizottság a tiszta technológiát gyártó vállalatok számára leegyszerűsíti az engedélyeztetési eljárások folyamatát, valamint felgyorsítja azok átfutási idejét, legyen szó akkumulátorgyárról vagy hidrogéntermelő befektetésről. A jelentős bürokráciacsökkentő rendelet mellett kiterjesztené a tiszta energiaprojektek körét is, azaz rugalmasabbá tenné annak meghatározását, hogy mi számít stratégiai beruházásnak.
2. Finanszírozás
A legégetőbb kérdés természetesen a finanszírozási háttér megteremtése. A középpontban a tagországok állami támogatásainak kiszélesítése áll – ez az a pont, amely máris a legnagyobb vitát generálja a tagországok között. Az EB a Macron és Scholz kancellár által is javasolt ötlet szerint az állami támogatások növelését építi be a javaslatba, vagyis
A Bizottság mindaddig nem szól bele a tagállamok állami támogatási folyamataiba, ameddig úgy látja, hogy a támogatás nem biztosít tisztességtelen versenyelőnyt egyes országoknak, azaz nincs piactorzító hatása. Pedig több tagállam pont az utóbbit vizionálja. Az állami támogatások bővítési lehetősége eleve riasztó a kisebb költségvetésű tagállamok számára, akik versenyképességük romlását látják a húzógazdasággal rendelkező országokkal, elsősorban Franciaországgal és Németországgal szemben.
Hogy ezeket az államokat megnyugtassa, az EB beépítette javaslatcsomagjába a REPowerEU terv alapjának 225 milliárd eurós maradványösszegét (kiegészítve újabb 20 milliárd euróval), amelyből mindegyik uniós tagállam lehívhatna összegeket.
Az ötlettel kapcsolatban azonban még az EB-n belül is éles viták folytak. A folyamatosan újabb hitelekben gondolkodó Paolo Gentolini gazdasági biztos egyenesen úgy fogalmazott: „nem használhatjuk fel ugyanazt az összeget 25 különböző célra, az nem megoldás, hogy egyszerűen új névre kereszteljük ugyanazt az alapot”. Más szóval: még be sem fejeződött a hitelként felvett, eredetileg 800 milliárd eurós összeg rendeltetésszerű felhasználása, új néven már más célokra kívánják fordítani. Pedig – miután az újabb kölcsönfelvétel a német elutasítás miatt kivitelezhetetlen – jelenleg a régi-új összegek elköltése látszik a leginkább valószínűnek.
Olaf Scholz szorgalmazta legjobban a Covid utáni helyreállítási alap maradványösszegének felhasználását, több kormányfő azonban a száját húzza arra a gondolatra, hogy nem egy friss finanszírozási platformot használnak az iparmentő politikához. Az aggódás oka ebben az esetben is Németország és Franciaország tortaszeletelési technikája: tavaly az EU egy összesen 672 milliárdos állami támogatási keretet engedélyezett a tagországoknak, alapvetően már az ukrajnai háború okozta gazdasági káosz enyhítésére. Mint kiderült, az ideiglenes válságkeret legnagyobb kihasználója Németország és Franciaország volt: Berlin az összes jóváhagyott állami támogatás 53 százalékát, míg Párizs 24 százalékát jelentette be, Olaszország már csak 7 százalékkal volt a harmadik, az összes többi tagország pedig a maradék 16 százalékon osztozott.
A javaslatcsomag része Ursula von der Leyen személyes favoritja is, az Európai Szuverenitási Alap létrehozása, amelyet a Bizottság az EU hosszú távú költségvetésének felülvizsgálatával kíván összekapcsolni. Ennek részletei még nem ismertek, de azt máris több EU-s politikus jelezte, hogy a kivitelezéshez egyszerűen nem lesz forrása a szankciók, az infláció és a folyamatos, horribilis összegű ukrajnai támogatások miatt egyébként is apadó tárcájú Uniónak. A költségvetés esetleges felülbírálása egyébként is teljesen megosztja a tagországokat, az uniós államok érezhetően nem szeretnének már újabb és újabb rögtönzés jellegű, előre nem látható hatással bíró eszközöket megszavazni az egyébként is káoszos és bizonytalan gazdasági helyzetben.
3. Munkaerőpiaci támogatások
Az Európai Bizottság becslése szerint az akkumulátorgyártás szélesítésével 2025-ig az eddigi 4,5 millió munkavállalón felül további 800 ezerre lesz szükség a zöld iparágakban. Az EU ezért tizennégy olyan partnerséget kötött – többek között az autóipari szegmensben –, amelyeknek (uniós források biztosításával) az oktatás megerősítése és a munkaerő átképzése az elsődleges célja.
4. Új kereskedelmi politika
Furcsa kettősség, de miközben az EU egy protekcionista tervet dédelget, a kereskedelmi nyitottságot is hangsúlyoznia kell a nyersanyagimport és az új exportpiacok biztosítása érdekében. A figyelem elsősorban Latin-Amerikára összpontosul, de a Bizottság bővíteni szeretné az Új-Zélanddal és Ausztráliával kötött megállapodásokat is.
Ugyanakkor a Kínától való függetlenedési folyamat részeként még nagyobb hangsúlyt fektet a külföldi támogatások ellenőrzésére, erősen korlátozva az unión kívüli országok uniós tagállamokban folyó vállalati finanszírozását.
Lehetőségként felmerült egy újabb EU-s gigahitel felvétele, ezt azonban a német kormány annyira hevesen támadja, hogy semmi kétség afelől: nem fog megszavazni ilyen jellegű javaslatot. „Nem ismételhetünk meg egy újabb, a NextGenerationEU-hoz és a SURE támogatáshoz hasonló hitelfelvételt, erről teljesen felesleges vitát nyitni” – nyomatékosította Christian Lindner német pénzügyminiszter, utalva a Covid-járvány okozta károk enyhítése miatti eladósodottságra.
A csütörtökön kezdődő EU-csúcson éles vita várható von der Leyen beterjesztésével kapcsolatban. A legnagyobb vihart az állami támogatások bővítése fogja kiváltani, ezen a ponton máris több ország – Finnország, Csehország, Dánia, Észtország, Írország, Ausztria és Szlovákia – pénzügyminisztere írásban bírálta az ötletet annak várhatóan belső piacot veszélyeztető hatásai miatt.
Ahogyan egy uniós diplomata fogalmazott: „soha nem fogjuk tudni felvenni a versenyt az USA állami támogatási rendszerével, ez az egész kétélű fegyver. Ha túlzottan fellazítjuk az állami szerepvállalásra vonatkozó előírásokat, az az egységes piac széttöredezéséhez fog vezetni. Ha azonban semmit nem teszünk, vesztettünk”.
Hogy mire jutnak a kormányfők, az hamarosan kiderül. A mostani ülést követően az Európai Tanács javaslatai alapján az EB-nek egy részletekbe menő tervvel kell előállnia, amit leghamarabb márciusban fogadhatnak majd el az újabb EU-csúcson. Látva azonban a tervvel kapcsolatos teljes megosztottságot, a folyamat vagy hosszabb ideig fog tartani, vagy az alapjait megváltoztató kompromisszumos megoldással ér majd véget.
Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Az, hogy a Telex következetesen nem akarta leírni portálunk nevét, azzal függhet össze, hogy – a többi kormánypárti portállal egyetemben – már korábban sem számolt be Magyar Péter azon szándékáról, hogy államosítaná lapunkat és meghatározná, mi jelenhet meg nálunk.
Az író, újságíró szerint Magyar Péter szavaira az egész újságíró szakmának oldaltól függetlenül, közösen kellene azt mondania, hogy elég volt. Eddig azonban úgy tűnik, a kormánypártivá lett hírportáloknál nem osztják ezt a véleményt.
Mélyülő politikai árkok, eltűnő közös nevező, egyre kevesebb valódi párbeszéd. A közélet állapota ma már nem politikai, hanem társadalmi kérdés.
Magyar Péter az állami kézbe kerülő Mandiner kormányellenőrzését helyezte kilátásba. A miniszterelnök a törvényhozásban nyílt törvénysértés szándékát jelentette be.
„Mi lenne itt, ha ezt a mondatot Orbán Viktor mondta volna?” – teszi fel a publicista a költői kérdést.
Magyar Péter kommunista módra államosítana egy hírportált, aminek törvényellenesen határozná meg a tartalmát, amiből az következik, hogy a közmédia sem lesz olyan független, mint amilyennek ígéri. Szilvay Gergely írása.
A színész-aktivista nem bírta az iramot.
