Az antibiotikumhiány már nem probléma

2023. február 26. 07:45

Habár Európa több országa is az antibiotikum ellátásával küzd, Szerbiában megoldódott az eddigi antibiotikumhiány, igaz, csupán néhány héten keresztül számított hiánycikknek a Sinacilin, az egyik legkeresettebb gyermekeknek szánt penicillinszirup.

2023. február 26. 07:45
null

A Köztársasági Egészségbiztosítási Alap (Republički fod za zadravstveno osiguranje) a Szabad Európa Rádiónak (SZER) adott válaszában a hiányt azzal magyarázta, hogy decemberben nagyobb számban jelentkeztek a légúti fertőzések, így a kereslet is nőtt, s ez okozta a hiányt a szerb piacon január folyamán. Ám február közepétől újra forgalmazzák ezt a szirupot is.

Mint kiderült azonban, az antibiotikum-ellátásban nem csak a megnövekedett kereslet okozott zavart, hanem az is, hogy a Sinacilint gyártó belgrádi gyógyszergyár,

a Galenika leállította a gyártást egy adott berendezés meghibásodása miatt.

Miután a pótalkatrész beszerzése jóval több időt vett igénybe, mint azt tervezték, így a termelésben jelentős kieséssel szembesültek. Erről maga a gyár számolt be a médiának.

"Óriási szakmai erőfeszítésekkel a Galenikának sikerült január végén beindítania a Sinacilin szirup gyártását. Eddig 30 000 csomagot gyártottunk ebből a szirupból, de összesen 100 000 csomagot tervezünk, ugyanis ekkora mennyiségre van szüksége a gyógyszerpiacnak az elkövetkező öt hónapban“ – közölte a Galenika vállalat.

Szerbiában azonban nem csak ez az egy gyártó forgalmazásában találhatók hasonló penicillin alapú gyógyszerek, ahogyan erre az említett gyógyszergyár is rámutatott.

A Köztársasági Egészségbiztosítási Alap reagálva a hiányra, nagyobb mennyiségű helyettesítő gyógyszert szállíttatott a patikákba. A SZER-nek adott válaszukban kiemelték,

Szerbiában nincs akkora hiány a gyógyszerekből, mint azt az utóbbi időben más európai országokban tapasztalják.

Kiemelték ugyanakkor, megtörténhet, hogy bizonyos gyógyszertárakban vagy kórházakban rövid ideig nem kapható egy-egy gyógyszer, de ezeknek az alternatív változatai, más gyártók termékei mindig elérhetőek a betegek számára.

A belgrádi gyógyszertárakban is arról számoltak be, hogy ugyan a penicillinszirup beszerzése nehézkes volt az elmúlt hetekben, ez már megoldódott. Kiemelték ugyanakkor, hogy bizonyos antidiabetikumok és antiepileptikumok is hiányoztak, időnként korlátozások között dolgoznak, hiszen kisebb mennyiségű gyógyszerhez jutott hozzá a gyógyszertár az elmúlt időszakban.

A felmerülő hiány kapcsán a Köztársasági Egészségbiztosítási Alapnál elárulták, hogy az energiaárak globális emelkedése bonyolítja a gyógyszerellátást, hiszen az energiaárak változásával emelkednek a gyógyszeralapanyagok és a csomagolóanyagok, például a műanyag és a papír költségei is. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy az európai piacon kialakult fennakadás a szerbiai helyzetre is hatással van. Ezért fontosnak tartják a gyógyszerellátottság változásainak figyelemmel követését, illetve folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a beszállítókkal, valamint a gyártókkal, ugyanis csak így tudnak reagálni a késésre, a kiszállítás elmaradására. Ebben az esetben más gyártókhoz fordulva pótolják a rövid távú ellátási fennakadásokat.

A helyzet megoldását a szerb országos egészségügyi alap a helyettesítő gyógyszerekben látja.

Észak-Macedónia, amely múlt év júliusában nyitotta meg a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, a Nyugat-Balkán azon országai közé tartozik, ahol antibiotikumokból és számos más gyógyszerből is hiány van.

A szkopjei illetékesek médiának adott magyarázatából kiderül, hogy a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború, az energiaválság és az ellátási lánc problémáinak következményei vezettek itt is a gyógyszerhiányhoz, ugyanis egyes gyártók felfüggesztették a gyógyszerek szállítását. Az állam vezetése dolgozik a beszerzéseken, és az állam figyelemmel kíséri a gyógyszerpiac helyzetét.

A Szabad Európa Rádió rámutat arra, hogy Horvátországban, amely az Európai Unió teljes  jogú tagja, egyetlen gyógyszerből sincs kritikus hiány. A horvát gyógyszerügynökség januárban még azt jelezte, hogy bizonyos fájdalomcsillapító, vérnyomás- és koleszterinszint-csökkentő gyógyszerekből ugyan kevesebb van, mint amennyire szükség lenne, de megfelelő helyettesítő gyógyszerekkel pótolják a kialakult hiányt.

:

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!