Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Az év egyik legmocskosabb, ám nagyon jól fizető állását Eric Adams, New York polgármestere ajánlja, aki vérszomjas jelöltet keres piszkos melóra.

A városi legenda úgy tartja, hogy New York mind a 8,8 millió lakosára jut egy patkány is a városban. A valóság nem ennyire súlyos, de így is elég rémisztő: egy 2014-es felmérés szerint nagyjából 2 millió csupaszfarkú lidérc nehezíti a metropolisz lakóinak életét, igaz, a koronavírus-járvány alatt (és óta) úgy megnőtt a populáció, hogy
A New York-i városháza még októberben hirdette meg szent háborúját a rágcsálók ellen, most pedig a sereg élére keresnek vezért. A napokban meghirdetett álláslehetőséget olyan valaki töltheti be, akiben „erős az elszántság és a gyilkos ösztön” a küzdelemhez, és maradéktalanul gyakorlatba ülteti a „Catch and Kill”, vagyis az „elkapni és megölni” elvet. Természetesen New York-i lakosnak kell lennie, hiszen

A városi patkányháború új uralkodója nem fog rosszul keresni: illetményekkel és bónuszokkal együtt akár évi 170 ezer dollár (nagyjából 66 millió forint) is ütheti a markát, ha megfelelően alkalmazza a hirdetésben is említett széles, technológiailag is innovatív látásmódot. Lefordítva: minél több patkányt irt ki, annál többet keres.
Fotó: 123RF
