Éppen ma, december 18-án lett 30 éves az ENSZ kisebbségvédelmi nyilatkozata, ennek ellenére még mindig sok gyermekbetegséggel küszködik a mindennapi kisebbségvédelem világszerte. Pár napja tartották Genfben az ENSZ éves Kisebbségi Fórumát, ahol az élesebb konfliktusokban semmilyen előrelépés sem született. Hogy miért? A helyszínen járt szakértőnk helyzetjelentése és elemzése a kisebbségi jogok gyakorlati érvényesítésének mai valóságáról.
Dr. Dabis Attila politológus, a Budapesti Corvinus Egyetem tanácsadójának, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottjának cikke a Makronómon.
Idén december 18-án lett 30 éves az ENSZ Közgyűlése által elfogadott a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló Nyilatkozat.
E kisebbségi közösségek jogait védő nemzetközi dokumentumok fejlődéséhez keserű ösztönzőkre volt szükség, ezek ugyanis háborús sokkhatások hosszú sorának következtében nyerték csak el jelenlegi formájukat. Ez a tény aláhúzza az olyan multilaterális (többoldalú, több felet érintő) fórumok jelentőségét, mint az ENSZ éves genfi Kisebbségi Fóruma (UN Forum on Minority Issues, melyre idén december 1-2. között került sor), illetve az ezeket 2019 óta kiegészítő regionális kisebbségi fórumok rendszere, melyeket a budapesti székhelyű Tom Lantos Intézettel együttműködve szervezi az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja.
A négy panelre osztott fórum első szakértő felszólalója, Mohammad Shahabuddin, a Birminghami Egyetem Nemzetközi Jogi és Emberi Jogi Tanszékének vezetője mindjárt olyan kérdést pedzegetett, ami utána számtalan felszólalásban visszaköszönt: a gazdasági fejlődés és a kisebbségi jogok viszonyát. Vagy, ahogy ő nevezte, a kisebbségi elnyomás és megkülönböztetés “politikai gazdaságát”. Ahogy figyelmeztetett, a Nyilatkozat 4(5) és 5(1) cikkeiben foglaltakkal ellentétben, a neoliberális gazdasági hegemónia keretében, a kisebbségek legitim gazdasági érdekeit menetrendszerűen feláldozzák a nemzetgazdasági növekedésre hivatkozva.
A nem megfelelő részvétel nemcsak a gazdasági, hanem más, a kisebbségeket érintő döntések meghozatala kapcsán is előkerült, ironikus módon magának a kisebbségvédelmi Nyilatkozatnak a szövegezési folyamatát tekintve is, ahogy arra Bíró Anna-Mária, a Tom Lantos Intézet igazgatója rámutatott.
Ebben a megközelítésben külön jelentőséget adott e felszólalásnak, hogy a regionális kisebbségi fórumokon tett, több száz kisebbségi szereplőtől érkezett ajánlás legitimitásával tudta a felszólalók közül elsőként megfogalmazni annak az igényét, hogy
Az egymást metsző identitások okozta – gyakran említett és többszörösen összetett – problémát legszemléletesebben az Indiába menekült rohingya nők példája illusztrálta, akik a származásuk szerinti Mianmarban életveszélynek és szexuális bűncselekményeknek vannak kitéve, menedékkérőként a szomszédos Indiában pedig súlyos jogsértéseknek és megalázó bánásmódnak.
Forró téma volt továbbá a kisebbségi törekvések biztonságpolitikai fenyegetésként való kezelése és kriminalizálása, a gyűlöletbeszéd és gyűlölet-bűncselekmények kérdése, különös tekintettel az online tér kihívásaira, vagy épp a nyelvi jogok maradéktalan végrehajtásának elmaradására.
A szokásos kétperces felszólalásokban az államok magukat pozícionálták. Itt a hangsúly főleg a saját kötelezettségek végrehajtásának hangsúlyozásán és a belső jogrendszer vívmányainak kidomborításán volt. Vérmérséklet függvényében egyes diplomaták számon kérték szomszédaik teljesítményét, ahogy tette azt Litvánia és Örményország.
Amire a válaszadás jogával élve cáfoltak és fogalmaztak meg hasonlóan elmarasztaló érveket a kritika hangoztatóival szemben, ez esetben Belarusz és Azerbajdzsán. Itt téma volt akár a nyelvi jogok végrehajtásában hiányolt reciprocitás (litván-belarusz relációban hiányolt kölcsönösség), illetve az is, hogy ki birtokolja a másik területét illegálisan, továbbá ki nyomja el jobban a szomszéd országhoz kulturálisan kötődő kisebbséget a saját területén (lásd Hegyi-Karabah esetét az örmény és azeri felek között).
A kisebbségi sorból származó résztvevők felsorolták sérelmeiket területi államukkal szemben, melyre ezek képviselői legtöbbször semmit nem reagáltak. Más esetekben borítékolható felháborodásukról biztosították az egybegyűlteket, ahogy tette azt Kína az ujgur világkongresszus felszólalója esetében, vagy Irán és Szíria a kurd résztvevővel szemben.
E civilek kritikai felszólalásait illető uralkodó jelző ebben az esetben az „alaptalan”, a személyi minősítésként a „terrorista”, a szóban forgó kisebbségi területre értve, hogy „ősi és elidegeníthetetlen”, a Fórum legitimitására gyakorolt hatása e témák felemlegetésének pedig a „veszélyeztetés”. A kínai delegációéhoz hasonló sürgősséggel kért többször szót Szíria diplomatája, hogy helyesbítse a kurd honfitársát, egy átfogóan gyakori sérelmi pont, az egyes térségek elnevezésének kérdése miatt
A Fórum emellett lehetőséget biztosítot arra idén is, hogy a nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer vérkeringésébe konkrét javaslatokat vigyenek be az érintettek. Továbbá az érdekvédő szervezeteknek ez kiemelten fontos lehetőség a halózatépítésre és a lobbizásra.
Ez utóbbi esetében saját tapasztalat, hogy az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja és hivatala a nemzetközi tisztségviselőkkel összehasonlításban is az elérhető, nyitott és segítőkész intézmények közé tartozik, míg e képzeletbeli pólus átellenes oldalán az Európai Bizottság tisztségviselői állnak a maguk bizalmatlanságával és ódzkodásával a kisebbségi ügyeket illetően.
A nemzetközi szervezetekkel szemben nem érdemes túlzó elvárásokat támasztani, sem indokolatlanul elmarasztalónak lenni. Önmagukban egyetlen nemzeti kisebbség sorsát sem fogják ezek közvetlenül megváltoztatni.
E grémiumok kisebbségvédelmi súlyát végül is az adja, hogy adott kisebbség tagjai, civil jogvédő szervezetei mennyiben képesek oda ügyeket kivinni, és a rendelkezésükre álló mechanizmusok segítségével nemzetköziesíteni a problémáikat.
A kisebbségvédelem komplexitását mutatja, hogy még, ha ez utóbbi sikerül is, az igazi kihívás, hogy ezt követően
E törekvés, ha olykor sikerül is, a végeredmény minőségében és tartósságában nem mindig haladja meg a “vigyázó nemzetközi tekintet” figyelmének hosszát és intenzitását, hacsak nem találkozik olyan helyi, kisebbségi érdekérvényesítéssel, ami a jogvédelmet egyben közösségépítéssel, illetve e közösségek megerősítésével köti össze. Ez tudja ugyanis szavatolni a hosszú távú eredményeket.
Az ENSZ Kisebbségi Fórumának dialektikája hasonlít az egy hónappal korábbi COP27 klímakonferenciához, amennyiben a sok eltérő érdek közt nehéz megtalálni a mindenkit kielégítő egyensúlyt, függetlenül attól, hogy mennyire elemi fontosságú a megvitatott téma. Ami túl kevés a kisebbségeknek, az államok jelentős részének elfogadhatatlanul sok. Így annak a gondolata is, hogy legyen egy átfogó, globális, jogi kötőerővel bíró, multilaterális szerződés, mely az ENSZ égisze alatt működik, és megfelelő monitoring eljárást, ad absurdum jogorvoslati lehetőséget biztosít a védeni kívánt nemzeti, etnikai, vallási és nyelvi kisebbséghez tartozó személyek számára.
A fenti klímacsúcs analógiájánál maradva, a folyók ritkán állnak meg államhatároknál, szennyező anyagaikkal együtt, így evidens, hogy a klímaváltozás problémáját csak nemzetközi együttműködéssel lehet elérni. Hasonlóképpen az államhatárokat is csak kivételes esetben húzták meg a helyi lakosság nyelvi- és kulturális összetételének figyelembevételével. Ezért is fontos emlékezni és emlékeztetni arra, amit a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény első cikke mond ki: „a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak és szabadságainak védelme az emberi jogok nemzetközi védelmének szerves részét képezi, és mint ilyen, a nemzetközi együttműködés körébe tartozik”.
(Fotó: Pixabay)
Didier Reynders-szel még 2021-ben készített interjút a Mandiner. Amikor a korrupcióról kérdeztük, a biztos felállt az asztaltól, és elviharzott.
Orbán egyelőre nem mondhatja ki, hogy Csurkának mindenben igaza volt, de a Mandiner már kimondhatja, és a Magyar Nemzet is.
A GDP már nem elég a fenntarthatóság és az emberi jóllét mérésére – állítja Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlés volt elnöke. Egy új magyar mutatószám, amelyet a Makronóm Intézet is jegyez, radikálisan új perspektívát hozhat a globális gazdasági és fenntarthatósági folyamatok mérésébe, mert a társadalmi egyenlőtlenségek, a természeti erőforrások és a humán tőke helyzetét is elemzi. A módszertan már az ENSZ figyelmét is felkeltette.
Mondom: elfogadom a volt EP képviselő „legendás” tudását, finom modorát, és azt a hirtelen érkezett szerecsen-mosdatást is.
Egy fiatal felvidéki jogász Genfben azt is a világ szemébe mondta, mit kíván a magyar nemzet a Kárpát-medencében.
Bocsánatot nem kért, csak távozott. Angolosan.
Minden nap délután kettőkor és ötkor nyitják meg a vásárlási lehetőséget.
Az EB Magyarországi Képviselete azt írta, az uniós bíróság ítéletének tartalmával a magyar sajtóban és közéletben számos félreértés és tévhit terjedt el.
