Európában mindössze két ország – Nagy Britannia és Litvánia – szakított teljesen az orosz LNG-importtal. Az pedig már csak azért sem fog leállni, mert több európai ország hosszú távú szerződést kötött, amely még évekig biztosítja az orosz szállítmányokat. Anne-Sophie Corbeau, a Columbia Egyetem Globális Energiapolitikai Központjának kutatója a Politicónak nyilatkozva úgy fogalmazott:
kényelmes és gazdasági szempontból nagyon is érthető, ha mindenki szemet huny az orosz LNG-import felett.
Mint mondta, ha az orosz LNG kiszorulna az európai piacról, akkor az uniós országok kizárólag világpiaci forrásokból tudnák azt is pótolni, ami ismételten a gázárak robbanásához vezetne. „Ez pedig nem csak Európának fájna, de azon országoknak is, amelyek nem engedhetik meg maguknak az LNG-vásárlást” – tette hozzá.
Hasonlóképpen vélekedik a Nemzetközi Energia Ügynökség is, amely szerint ha az orosz LNG kiszorulna az energiapiacról, a kínai import pedig újra felpörögne, az jövőre, a feltöltési időszakban mintegy 30 milliárd köbméternyi hiányt jelentene. Márpedig a 2023-as felkészülés és energiavásárlási verseny sokkal durvább lesz az ideinél, hiszen a mostani télre felhalmozott készletekben bőven van még orosz vezetékes gáz is, ami jövőre valószínűsíthetően már egyáltalán nem lesz.
Az Európai Unió országai tehát jelenleg egész szépen kereskednek az orosz LNG-vel, és valahogy senki nem veri az asztalt, hogy ezzel Putyin háborús gépezetét mozgatják. Kivéve persze az ukránokat, akik teljes EU-tilalmat követelnek az orosz fosszilis energiahordozókra, és élesen bírálják az LNG-üzlet virágzását.
Csend van. Még Ursula von der Leyen sem ér rá, amikor ebben az ügyben kellene kiabálnia.