Sunak azonban a kriptovilág mellett komoly támogatója a tipikus kriptodevizák teljesen decentralizált működésének szöges ellentétét megvalósító digitális jegybankpénznek, a CBDC-nek is. Egy G7-es miniszteri megbeszélésen ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a digitális innováció remek példája, és egyben a jövő fizetési eszközeinek alapja is lehetne a digitális jegybankpénz.
A témával az angol jegybank, a Bank of England is komolyan foglalkozik. Ennek fő oka az állampolgárok fizetési módjának fejlődésében keresendő. Az új szigetországi központi virtuális valuta, a Britcoin (nem, nem a Bitcoin, a Britcoin) azonban egész biztosan nem a nevében szinte megtévesztésig hasonló Bitcoin, hanem az újnevezett stablecoinok, azaz a stabil kriptók működési logikájára fog épülni. (Mivel jelenleg közel 9500(!) féle kriptodeviza létezik, így korábban, 2019-ig Britcoin néven már volt egy kriptopróbálkozás, de itt ennek egyfajta „felújításáról” van most szó. Az akkori hobbiprojekttel szemben most központi, jegybanki erővel és nem volatilis, hanem fix árfolyammal, lényegében a kriptotőzsdék likviditását fenntartó Theter (USDT) mintájára – a szerk.)
A CBDC megjelenése a közeli rokonsága ellenére paradox módon nem feltétlenül jó hír a hagyományos virtuális valutáknak. Egyrészt egy erős, állami garanciákkal is bíró digitális pénz komoly részt hasíthat ki a kriptopénzek piacából. Másrészt ezt a folyamatot a központi hatalom is előszeretettel támogatja, az alternatív fizetőeszközök betiltásán keresztül.