Kína átvenné az orosz fegyverkereskedelmi piacot (Ha kifogy a vas – 3.)

Bár az Egyesült Államok után idén is Oroszország adta el globálisan a legtöbb fegyvert, az ezüstérmes pozíció erősen inog. Előrejelzések szerint év végéig az orosz fegyverexportból származó bevételek bő 25 százalékkal csökkennek a tavalyihoz képest. Az ok egyértelmű: a háború miatt Moszkva zömében saját piacra gyárt, a helyzetet pedig csak súlyosbítják a szankciók, amelyek a fegyverekre természetesen hatványozottan vonatkoznak.

Holló a hollónak

Némi képzavarral élve az USA és Oroszország eddig békésen megosztoztak a globális fegyverkereskedelem legnagyobb szeletén. Míg Washington a csúcstechnológiás és méregdrága fegyverei számára talált megfelelő vevőket, Moszkva a baráti és fejlődő országokat célozta meg megbízható, ám inkább középkategóriás hadiipari technikájával. Az orosz csomagban egyaránt akadnak régi és újabb fejlesztésű fegyverek, mint a T-72 és T-80-as páncélozott harcjárművek, a D-30-as tarack, az önjáró rakéta-sorozatvetők (BM-27 Uragan és BM-30 Szmercs), az S-300 rakétavédelmi rendszer vagy éppen a páncélozott csapatszállító járművek, például a BMP-3 és a BTR-70. 

A háborúval azonban ez a harmonikus piacmegosztás hamarosan az enyészeté lesz. Oroszország hadiipara most elsősorban önmagának termel, a szankciók és a háború okozta befektetői bizonytalanság pedig olyan űrt teremtenek a globális kereskedelemben, amelyet az USA – miután termelésének csaknem 100 százalékával a topkategóriás fegyverekre állt rá – nem tud betölteni. És ki bukkan fel ilyen esetben azonnal, hogy megoldja a problémát? 

A tarolás összetevői

A világ 25 legnagyobb fegyvergyártó vállalata közül hat kínai. Nem rossz arány, de ismerve Peking gazdasági ambícióit, borítékolható, hogy az orosz-ukrán háborúból hasznot húzva növelni szeretné ezt a számot, ahogyan két számjegyűvé kívánja tenni a globális fegyverkereskedelmi piacon a jelenlegi 5 százalékos részesedését is. 

Kína számos olyan „előnnyel” rendelkezik, amelyek segíthetnek neki átvenni Oroszországtól a középkategóriás fegyverek piacát. Fegyverexportja például eddig sem csak készpénz alapon működött. Számos esetben – például az afrikai, e-akkumulátorokhoz és modern védelmi rendszerekhez egyaránt nélkülözhetetlen alapanyagot bányászó országok esetében – a fegyverekért cserébe inkább kikötőhasználatot és kitermelési engedélyeket kér. Van, hogy az üzlet még ennél is egyértelműbb: azzal, hogy fegyvereket szállít Venezuelának és Iránnak, ellentételezésképpen folyamatosan rendelkezésére áll a két ország olajszállítása. Az sem mellékes, hogy

Javára szól az is, hogy a fegyvergyártás terén alapból létező orosz-kínai szerződést tud felmutatni. Kína az orosz hadsereg egyik nagy beszállítója (engedélye van például vadászrepülők gyártására is), így eleve birtokában van mindannak a tudásnak és technológiának, amely az új szemléletű kereskedelemhez szükséges. Az orosz-kínai kontraktusok tették lehetővé, hogy Peking eleve első számú szállítóvá vált néhány olyan országban (Angola, Uganda, Nigéria), ahol Moszkva kiemelt üzleti tevékenységet folytat.

Kína óriási előnye, hogy nem ma kezdte fegyverportfóliójának szélesítését.

A cél természetesen az, hogy a jelenlegi ázsiai kereskedelem mellé – amely az export 75 százalékát teszi ki – újabb kontinenseket csatoljon be, ráadásul úgy, hogy lépéseket tudjon tenni a topkategória irányába. Utóbbira ékes példa az idén Szerbiának leszállított FK-3 légvédelmi rakétarendszer első csomagja vagy az argentinok bejelentkezése a JF-17-es vadászgépekre. Olyan terület is van, ahol Kína máris az élen vágtat: az ország globálisan a legnagyobb drónexportőrré nőtte ki magát, és olyan országokkal sikerült szerződést kötnie (Irak vagy Egyiptom) a Wing Loong és a CH-4 modellekre, amelyek előtte francia, orosz vagy amerikai drónokat vásároltak. 

De ami a legfontosabb: a legmodernebb védelmi berendezések gyártásához használt ritkaföldfémek területén Kínának szinte behozhatatlan előnye van. Nem csak azért, mert a legnagyobb mennyiségben afrikai országokban bányászott ásványkincsek kitermelésében és kereskedelmében oroszlánrészt vállal, de azért is, mert

Ez a képessége Pekingnek olyan fegyvert ad a kezébe, ami senki másnak nincs meg: a ritkaföldfémek kereskedelmének korlátozásával revolverezni tud más államokat. Ironikus, de az amerikai védelmi ipar számos termékének gyártása (például az F-35-ös vadászrepülőé) egyszerűen leállna a kínai ásványexport nélkül. 

Mit lépsz, Joe?

Az Egyesült Államok legnagyobb gazdasági és védelempolitikai problémája jelenleg – a jövőben pedig egyre inkább – Kína. Ehhez a dilemmához képest az orosz-ukrán háború alsóbb kategóriába tartozik Washingtonban, ahol nem egyszer érthetővé tették már a prioritást: amennyiben a Kína-Tajvan konfliktus eszkalálódna , az USA szempontjából az lenne az elsődleges, nem pedig Kijev. 

A kínai hadiipar felpörgetése és fegyverexportjának bővülése aláásná az Egyesült Államok geopolitikai befolyását. Az USA előtt egy lehetőség áll: nekiáll finanszírozni partnerei védelmi iparának felfuttatását, és vállalatai révén maga is belép az ottani termelésbe a nem csúcstechnológiás kategóriában. Ehhez azonban alapjaiban kell megváltoztatni fegyvergyártási és kereskedelmi filozófiáját. Talán ideje is: az USA védelmi vállalkozói kereskedelmi szövetsége, a National Defense Industrial Association idén először osztályozta nem megfelelőnek az Államok hadiipari tevékenységét. Ha Washington nem kapcsol nagyobb sebességre, és nem veszi figyelembe a globális fegyverpiaci igények átalakulását, Kína stratégiai előnye szinte utolérhetetlenné válik. Peking ugyanis változatlanul tartja magát az ősi kínai közmondáshoz: „akkor áss kutat, amikor még nem vagy szomjas!”.

Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov