EU-csúcs: ársapkakeringő

Magyarország számára ismét kielégítő eredménnyel ért véget az EU-csúcs péntek hajnalba nyúló tanácskozása. Orbán Viktor elégedett, a legújabb ötletelési roham megint kikerült bennünket, értsd:

Ennek értelmében sem a közös gázvásárlási kötelezettség, sem pedig a gáz ársapka bevezetése nem vonatkozik majd Magyarországra. Ha egyáltalán megvalósul.

Közösségi kiüresedés

Az Európai Bizottság mindenható főnöke mindössze pár nappal a csúcs előtt ismertette a bizottsági indítványokat. (Emiatt több kormány részéről is kritika érte Ursula von der Leyent, rámutatva a szűkös értelmezési idő veszélyeire.) A legnagyobb kérdőjelek természetesen az energiaválságra adandó lehetséges válaszok körül csoportosultak, így az ársapka és a közös uniós gázvásárlás volt az, amelynek megvitatásánál a véleménykülönbségek leginkább felszínre kerültek. Hogy Magyarország ellenzi a két tervet, brüsszeli szempontból még a kisebbik gond volt, ennél sokkal jobban aggódtak Scholz kancellár miatt, aki eléggé különutas megoldásokat képzelt el mostanában, a gáz ársapkáról pedig nagyjából hallani sem akart.

A közös gázbeszerzés terve éppen szembe menne Németország önmegmentő, 200 milliárd eurós csomagjával. Az ugyanis egy közös befektetői konzorciumot (szebb néven: kartellt) feltételezne, amely

A terv egyértelműen a Scholz-kabinet gigahitelt igénylő csomagjára volt válasz, nem véletlenül aggódtak Brüsszelben a németek válasza miatt.

Az ársapka esetében szintén valamilyen kompromisszumos megoldást kellett kitalálni, mert azt – eredetileg javasolt formájában – Németország, Hollandia, Dánia, Luxemburg és – nagyon is érthető okból – Magyarország is ellenzi, így szó sem lehetett egyöntetű igenről vele kapcsolatban.

A gázár plafonjának bevezetésére jelenleg két terv létezik. Az egyik az áramtermeléshez használt gáz árát maximalizálná, míg a másik a meghatározó holland TTF tőzsde árfolyamát limitáló, ideiglenes, egyelőre erre a télre vonatkozó ársapka ötletét hozná tető alá. Az éjszakai ülés után úgy tűnik, utóbbira szavaznának többen, de az erre vonatkozó terveket és elképzeléseket először az országok energiaminisztereinek kell kidolgozni. 

Döntés tehát nem született, csupán arról, hogy döntés fog végre születni. Dicséretes, hogy Michel szerint „a tagállami vezetők eltökéltek az energiaárak leszorítása, a kínálat szélesítése és az energiakereslet csökkentése mellett”, de ez önmagában semmit nem jelent, csak szimpla lelkendezést, a helyzet pedig ettől még mindig nem egyszerű és tiszta. Jelenleg a történet ugyanis ott tart, hogy

Javaslatokat, amelyek újabb vita tárgyát képezhetik.

A német átok

Scholz kitart a 200 milliárd eurós, kizárólag a német gazdaságot segítő csomagja mellett, és végtelen türelemmel ismétli el újra és újra: a pénz két évre oszlik el, ezért teljesen arányban van más országok, például Franciaország vagy Spanyolország hasonló intézkedéseivel. Ami a gázárakat illeti, logikusan azzal érvelt, hogy arról

A kancellár itt egyértelműen az USA-ra és Norvégiára célzott elsősorban, hozzátéve, hogy minél több globális gázexportőrrel minél hamarabb fel kellene venni a kapcsolatot.

A kancellár azt is sürgette, hogy új uniós hitelfelvétel helyett egyelőre használják az EU koronavírus-alapjában ragadt, nem csekély mennyiségű pénzt a bajban lévő országok megsegítésére. A tárgyaláson mindenesetre Scholz zárkózott el legjobban a javaslatok elől, Macron francia elnök epésen meg is jegyezte: sem Európának, sem Németországnak nem jó, ha Berlin elszigeteli magát. A vita akkora volt, hogy Scholz még arra is figyelmeztetett:

Scholzot egyébként több helyről is ütötték: Lettország protekcionizmussal vádolta meg a jelenlegi német gazdaságpolitikát, amelyet le kell győzni. Krišjānis Kariņš úgy fogalmazott: a jelenlegi helyzet már túlnőtt az egyes tagállamok megoldási lehetőségein, éppen ezért rendkívül veszélyes, hogy Németország a saját gazdaságának megmentését tűzi ki elsődleges céljául, megfeledkezve a többi uniós országról, amelyek nem rendelkeznek olyan fiskális lehetőségekkel, mint Berlin. 

A nyúl és a teknős

A tanácskozáson tehát döntés nem született. A következő lépésben az energiaügyi miniszterek ülnek össze (jövő hét kedden), hogy konkrét terv formájába öntsék az ötletelést. Ha ez is megtörtént, akkor novemberben össze lehet hívni egy sürgősségi tanácsot, hogy elindíthassák a kivitelezést. 

De az még nagyon messze van. Most még minden szem Németországra szegeződik: nem lehet tudni, hogy Scholz ellenkezése miatt valójában meddig lehet elmenni. Ahogyan Michel a lelkendezése végére halkan odabiggyesztette: „a javaslatokon és intézkedéseken még dolgoznunk kell”.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher