Valami nagyon kezd felborulni a szankciós politikában. Az antwerpeni gyémántkereskedők lobbija mélyebb, mint Ursula von der Leyen hangja. Képmutatás, kettős mérce, felesleges körök – és egy jól ismert mondat, amit a magyaroktól nem fogadnak el, de a belgáktól igen.
Bár az eddigi eredmények alapján a háború vége egyáltalán nem a nagyon is kontraproduktív eredményű szankciós csomagoktól várható, az Európai Bizottság, élén Ursula von der Leyennel, már bőszen állítja össze a nyolcadik pakkot, amely többek között az orosz kozmetikumok, így a WC-papír importját is megtiltaná. Hogy, hogy nem, az EB figyelmét valahogy megint elkerülték az orosz gyémántok, amelyek a háború kezdete óta akadálytalanul vándorolnak Antwerpenbe, a gyémántkereskedelem fővárosába. Az üzlet virágzik, és úgy tűnik, ez így is marad, dacára annak, hogy mindennél jobban mutatja a szankciók kétszínűségét, kettős mércéjét és totális feleslegességét.
A nyers gyémántok globális piacán az orosz részesedés 30 százalékát teszi ki a kereskedelemnek. (Kicsit nagyobb volumenű dologról van tehát szó, mint a WC-papír.) Az USA pénzügyminisztériumának becslése szerint
Lobbista csoportok már jó ideje sürgetik az Európai Bizottságot, hogy a gyémánt kerüljön fel a szankciós tiltólistákra, Ursula von der Leyen azonban hirtelen gyengeséget mutat, amikor ez a téma szóba kerül, így az rendre elenyészik a földgáz körüli cirkusz ködében. A nyolcadik csomag összeállításánál ismét napirendre került a kérdés,
Miután több ország (például Lengyelország, Hollandia és a balti államok) felháborodásának adott hangot, Belgium összeszorított foggal ígéretet tett arra, hogy nem áll útjába a szankciónak, de a háttérben azonnal elindította elképesztő erejű lobbiseregét, hogy akadályozzák meg azt. Villámgyorsan terjedt a bűvös mondat: a gyémántokra vonatkozó tilalom többet fog ártani Európa gazdaságának, mint Moszkvának. Érdekes, amikor Orbán Viktor mondja ezt, akkor egyes tagországok összezárnak, majd dühödt falkaként vetik rá magukat a magyar kormányra, Kreml-terminológiával és ruszofíliával vádolva, ám amikor a boldog, békés belgák mondják ugyanezt (szigorúan a gyémántok tekintetében), akkor zavart, de megértő mosoly a válasz, majd el is tűnik az ötlet a süllyesztőben. Amiről nem beszélünk, az nincs is.
A tizennegyedik század óta gyémánthatalomként tündöklő Belgium nyilván nem akarja engedni az egyik legzsírosabb falatot, az Oroszországgal folytatott gyümölcsöző kereskedelmet. A fő problémát esetében a gyémántimport mocskos történelme jelenti, amelynek szörnyű olvasata most ismét reflektorfénybe került. És ezzel kapcsolatban még csak nem is a pénzmosás, az átláthatatlan tranzakciók, az adószabályok kicselezése és az átláthatóság hiánya jelenti a gondot, hiszen ezekre Antwerpen (egyesek szerint ímmel-ámmal) megnyugtató válaszokat tudott adni, hanem a híres „véres gyémánt” történelmi, nyomasztó felelőssége.
A Belgiumban tevékenykedő gyémántkereskedőknek a múltban sem voltak morális fenntartásai azzal kapcsolatban, honnan szerzik be az alapanyagot.
2008-ban a jogvédő szervezetek egyre erősebb nyomást próbáltak gyakorolni Belgiumra, főként Didier Reynders miniszterelnök-helyettesre, hogy sürgessen szankciókat Brüsszelben a zimbabwei gyémántcsempészettel és az emberi jogok folyamatos lábbal tiprásával kapcsolatban.
Mondhatni, falra hányt borsó volt. Belgium éppen az ellenkezőjét tette, és jól szervezett lobbival elérte, hogy 2013-ban az EU teljesen feloldotta a szankciókat a legnagyobb zimbabwei gyémántkereskedő vállalattal szemben. (Didier Reynders azóta az Európai Unió igazságügyi biztosa, aki szerint „a magyar és lengyel demokráciával rendszerszintű gondok vannak”. Mélyen autentikus.) Ez aztán jókora bevételt jelentett a tömeggyilkosságokkal is vádolt diktátornak, Mugabénak, hogy hatalmát tovább szilárdítsa. A véres üzlet azonban akkora botránnyá nőtte ki magát, hogy létrejött a Kimberly Process néven emlegetett egyezmény, amelynek aláírásával az országok beleegyeznek abba, hogy kitiltják kereskedelmükből a „háború sújtotta és konfliktusokkal terhelt övezetekből származó” gyémántokat.
Alexander De Croo belga miniszterelnök a már fentebb említett érvvel („a szankció többet árt Európának, mint Oroszországnak”) hárított. Sokkal tovább ment ennél Tom Neys, a belga gyémántipari szektor tetején trónoló Antwerpen World Diamond Center szóvivője, aki szerint az üzletág a Kimberly Process révén nagyon is reagál az etikai követelményekre. Gyorsan hozzátette, hogy a kereskedelem így is hatalmas nyomás alatt áll, nem kellene súlyosbítani a helyzetet. Majd jött az adu ász. „Húsz évet fektettünk a gyémántkereskedelem átláthatóbbá tételébe. Most dobjuk el az egészet, és engedjük át Dubajnak, amely megnyitja kapuit az orosz oligarchák előtt?” – tette fel a gazdaságilag meglehetősen logikus, a szankciók úrnője, Ursula asszony szempontjából azonban kifejezetten kínos kérdést.
Míg az Egyesült Államok a háború kitörése után betiltotta a „nem ipari” gyémántok importját Oroszországból, valamint szankcionálta a Kreml-közeli, gyémántkereskedelemben főszerepet játszó oligarchákat, az Európai Unió inkább távol tartja magát a témától. Az az Európai Unió, amely lassan már az Oroszország felől fújó szelet is betiltja. Nem véletlen, hogy
– ahogyan az sem, hogy hivatalos leveleiket az európai szervek még csak válaszra sem méltatták. Sőt: a gyémántok esetében még Zelenszkij őrjöngése is hatástalan fegyver, pedig az ukrán elnök páros lábbal száll bele mindenbe és mindenkibe, aki nem hajlandó tönkretenni a gazdaságát országa érdekében. Ő már áprilisban úgy nyilatkozott: Antwerpenben fontosabb az orosz gyémánt, mint az ukrán emberek élete. Szavait ezúttal mintha nem hallották volna kristálytisztán az egyébként talpig ukrán zászlóba öltözött politikusok.
Hogy mennyire kétszínű az egész rendszer, azt egy másik autentikus figura, a most éppen európai mozgósításra felszólító Charles Michel példázza.
(Most is az.) Annyira, hogy 2018-ban személyesen utazott Moszkvába, találkozni Medvegyev akkori miniszterelnökkel, hogy tovább erősítse a busás haszonnal járó gyémántüzleti együttműködést. Erre azért volt szükség, mert a Krím 2014-es annektálása után a szankciós határozatok között újra és újra felmerült a gyémántok kérdése. Michel ügyes volt, és akkor (is) elsimította a problémát. „Együttműködésünk Oroszországgal nem szakad meg” – nyilatkozta elégedetten.
Így lesz ez nagy valószínűséggel most is. Addig is marad az édes bosszú nyoma a WC-papíron.
Fotó: MTI/EPA/KEYSTONE/Martial Trezzini
Vajon miért tűrnek meg népek háborúpárti kormányokat és politikusokat? Képesek lennének Ukrajnáért feláldozni az egész civilizációnkat? Ungváry Zsolt írása.
A biztonságpolitikai szakértő szerint a cél csak az, hogy megnehezítsék a hivatalba lépő Trump-adminisztráció helyzetét.
Nem csak nekünk tűnt fel, tényleg egyre kevésbé harcias Zelenszkij retorikája.
Az orosz elnök egy televíziós beszédében jelentette be a döntését.
A fehérorosz tévé szerint lengyel, litván és ukrán irányból fegyveres csapatok koordinált támadásra készülnek az ország ellen.
Pontosságra és gyorsaságra lesz szükség.
A romániai államfőválasztás első fordulóját követő urnazárás után a szövetségi elnök rövid sajtónyilatkozatában elmondta: „a ma este csak a máról szólt”.
Az indoklásból az derül ki, hogy nem Gyurcsány embereivel, a régi baloldali káderekkel van bajuk, hanem azzal, hogy nincs szmsz.
