A Kelet és a Nyugat között tépelődnek a grúzok – Választás előtti körképünk
Georgia a menekült oroszok paradicsoma, de a Nyugat felé is nyit, amely azonban szigorú feltételeket szab az EU-s integrációért.
Didier Reynders szerint „rendszerszintű gondok vannak” a magyar és a lengyel demokráciával, azonban mindenre megoldás a támogatásokkal való trükközés, amivel nyomást lehet gyakorolni egyes tagállamokra.
Az Európai Unió igazságügyi biztosa szerint a „magyar és lengyel demokráciával rendszerszintű gondok vannak”, hazánkban pedig évről évre romlik a helyzet. Didier Reynders a FAZ-nak adott interjújában kifejtette, a napokban találkozott Varga Judit igazságügyi miniszterrel, aki most először jelezte, hogy kormánya hajlandó tárgyalni a jogállami kérdésekről. A brüsszeli politikus bizakodó azzal kapcsolatban, hogy Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez.
– fogalmazott Reynders, majd hozzátette, a magyar részről olyan reformjavaslatok kellenek, amelyek vonatkoznak a hosszú távú költségvetésre és az újjáépítési csomag felhasználására. Leszögezte, az EU figyelni fog az ígéretek betartására is.
Kiemelt kép: Dursun Aydemir/AFP