Norvégia és Hollandia kivégezte a deficit mítosz mítoszát

Ha bajod van és nem tudod megoldani pénzzel, oldd meg sok pénzzel!

Stephanie Kelton közgazdász professzor, Bernie Sanders 2020-as kampányának főtanácsadója, a Modern Monetáris Elmélet (MMT) egyik leginkább ismert támogatója „A deficit mítosz” című, szakmai körökben komoly hullámokat kavaró könyvében (melyet Pogátsa Zoltán is részletesen és több csatornán is szemlézett) bemutatta a gazdasági csodafegyvert, és lerántotta a leplet a szerinte egyik legkártékonyabb mítoszról, mely szerint az államnak véges sok anyagi forrása lenne. 

Kelton szerint az állam forrásai végtelenek. Bármekkora deficitet felhalmozhat. Bármennyi pénzt költhet. Ehhez még csak adót sem kell szednie. Hiszen lehetősége van pénzt nyomtatni. A saját pénzéből pedig bármilyen állami beruházás finanszírozható. 

A Kánaán eljövetelét ünneplő olvasót ugyanakkor le is hűti Kelton. Hiszen az állami költekezés kihasználatlan kapacitások hiányában könnyen inflációt okozhat. Ameddig azonban ez nem történik meg, addig a kormányok nyugodtan és vég nélkül pörgethetik a bankóprést. 

Sötétben minden macska fekete

Kelton univerzális gazdaságpolitikai megoldása még vonzóbbnak tűnt a könyv megjelenésekor. Hiszen kevés olyan év volt, amikor a globális infláció alacsonyabb lett volna, mint 2020-ban (a világszintű drágulási ütem 2 százalék alatt volt). A végtelen pénznyomtatásnak ekkor úgy tűnhetett, hogy lényegében nincsen korlátja. 

Bár Kelton a demokrata Bernie Sanders-t támogatta, úgy tűnik, mintha a könyvét a republikánus elnök, Donald Trump és csapata is olvasta volna – ráadásul már annak megjelenése előtt. 2020 májusában ugyanis egyetlen hónap alatt négyszeresére növelték az USA pénzmennyiségét. 

Talán nem volt ettől független, hogy a 2020 májusában még lényegében tökéletes árstabilitás (éves szinten 0,1 százalékot emelkedtek az árak az USA-ban) után az infláció mostanra már a 10 százalékos szintet ostromolja. 

A puding próbája az evés

Számunkra viszont a tengerentúlnál talán relevánsabb, mi történik az öreg kontinensen. Nézzük először meg, milyen tanácsot adna Kelton könyve Norvégiának. Ahogyan azt az 1. ábra mutatja, az északi állam inflációs mutatója egyértelműen emelkedő trendet mutat az elmúlt hónapokban. Az ítélet tehát egyértelmű,

Ahogyan azt a 2. ábra is mutatja, a skandináv állam költségvetése szufficites, azaz több bevétele van, mint kiadása. Sokkal-sokkal több. A többlet mértéke ráadásul hihetetlen mértékben növekedett az elmúlt negyedévek során. 

2020 negyedik negyedévében még a GDP 6 százalékát kitevő hiánya volt az államháztartásnak, míg kevesebb mint másfél évvel később, 2022 első negyedévében a többlet már a GDP 24 százalékán állt. Ez összességében a GDP közel harmadát kitevő korrekciót, szigorítást jelent. Hogy ezt el tudjuk helyezni, ez nagyjából hatszorosa annak, amennyivel a magyar Bokros-csomag csökkentette a hiányt két teljes év alatt. 

Norvégia tehát nem költekezik túl. Sőt, mind a mostani egyenleg, mind az egyenleg trendje azt mutatja, hogy nagyon komoly mértékű restrikciót, gazdasági visszafogást láthatunk náluk. Az infláció ennek ellenére növekszik folyamatosan. 

Még Norvégiánál is beszédesebb Hollandia esete. Ahogyan azt a 3. ábra mutatja, a tulipánok országának inflációs mutatója nem csak a norvégnál, de azt euroövezeti átlagnál is jóval gyorsabban emelkedik. A tavaly év elején még 2 százalék alatti ráta most már stabilan kétszámjegyű értéket mutat. 

Mindez azt sugallja, hogy Hollandiának mindenképpen és jelentősen faragnia kellene a költségvetési hiányából. Azonban pontosan ez történik? Ahogyan azt a 4. ábra mutatja, három negyedév alatt a GDP 8 százalékát teszi ki a költségvetési restrikció mértéke. Emellett a két legfrissebb érték az egy évvel korábbiaknál rendre 4 százalékponttal magasabb. 

Hollandia tehát ugyancsak nem költekezik felelőtlenül, sőt a költségvetési fegyelem mértéke és trendje is egyértelműen visszafogott költekezést mutat. Az infláció tehát nem az elszálló költségvetés miatt, hanem ennek ellenére növekszik. 

Az Benelux állam ráadásul a kapacitások hiányát sem okolhatja a mostani áremelkedésért. A 84 százalék körüli kapacitás-kihasználtsági mutatójuk ugyanis nem tekinthető kiugrónak, sőt alacsonyabb, mint 2019 végén volt, amikor az inflációs mutatójuk még 3 százalék alatt állt. 

Ráadásul egyik ország esetében sem okolhatjuk a pénzpumpát a drágulás ütemének növekedéséért. A pénzmennyiség ugyanis mindkét államban stabil, fenntartható növekedést mutat. 

Összefoglalás

Kelton könyve és az MMT iránymutatása bár szimpatikusnak tűnik, a gyakorlat nem támasztja alá az állításaikat. Norvégia és Hollandia példája egyértelműen megmutatja, hogy az infláció nem működik jó iránytűként a túlköltekezés azonosításában. 

A két északi ország egyértelműen restriktív gazdaságpolitikát visz. Az állam bevétele mindkét államban meghaladja a kiadások mértékét, Norvégia esetében hihetetlen, a GDP 24 százalékát kitevő mértékben. A költségvetés egyenlege ráadásul mindkét országban javult az elmúlt negyedévek során.

Az infláció üteme mindezek ellenére mindkét országban emelkedő trendet mutat. Az MMT és Kelton így mindkét államnak azt a tanácsot adná, hogy még jobban, még erősebben fogják vissza az állami kiadásokat. Jelen helyzetben egy ilyen tanács egyértelműen szembe megy nem csak a szakmai érvekkel, de a józan paraszti ésszel is. 

Arról nem is beszélve, hogy ha egy a GDP 24 százalékát kitevő költségvetési többlet sem elegendő az inflációs folyamatok megállítására, akkor mit kellene tennie Máltának, Belgiumnak vagy Olaszországnak, ahol a legfrissebb adatok szerint a költségvetés hiánya a GDP 10 százaléka körül jár. Ezen államokban az MMT iránymutatása és a fenti számok alapján talán a GDP 30 százalékát is meghaladó korrekciós csomagot kellene elfogadni?