A Controlsoft-Automatika tevékenységével – még ha nem is tudunk róla – gyakorlatilag minden nap találkozhatunk. A cég vezérli ipari számítógépekkel az ország villamosenergia-ellátásának több mint 50 százalékát biztosító paksi erőmű hűtését, jelen van a vízellátó-szennyvízelvezető rendszerek területén, üzemelteti az országosan telepített, automata jégkármérséklő-rendszert, de a Liszt Ferenc Repülőtér világítási rendszerének működtetését is a vállalat biztosítja.
Az ezredfordulót követően a cég kilépett a nemzetközi piacra is, külföldi projektjeinek száma azóta is folyamatosan emelkedik, akár fővállalkozóként, akár együttműködőként.
Arra a kérdésre, honnan tudja biztosítani a megfelelően képzett munkaerőt ezekhez a nagyszabású feladatokhoz, Berzsenyi Miklós úgy válaszolt: mint minden területen, náluk is problémát okoz a szakképzett munkaerő felkutatása. Azon túl, hogy részt vesznek a duális képzésekben (így már tanulmányaik közben állást tudnak ajánlani a hallgatóknak), nagy hangsúlyt fektetnek a megtartásra, vagyis igyekeznek a legmagasabb fokon biztosítani a belső munkafeltételek professzionalista kialakítását, a jó munkahelyi légkört – és természetesen az anyagi motivációt. „A multikkal folytatott verseny egyébként a munkaerőpiacon kiélezett. A középvállalatok egyre jobb juttatás-csomagot tudnak biztosítani, a munka pedig sok esetben sokkal izgalmasabb, mint egy monoton alapokon működő multinál. Ezért onnan is egyre többen jönnek át a középvállalkozásokhoz, mi is vettünk így fel több munkavállalót” – részletezte az ügyvezető.