Magángyűjtőhöz került a világ legdrágább és egyik legritkább autója

2022. május 29. 13:49

A Mercedes-Benz 300 SLR Uhlenhaut Coupé 135 millió euróért talált gazdára. A vevő személye egyelőre nem ismert, a befolyt összegből a vállalat ösztöndíjat alapít.

2022. május 29. 13:49
null

A Mercedes-Benz 1956-ban bemutatott, brutális szépségű autója eredetileg az autósporthoz fejlesztett széria részeként látta meg a napvilágot, ám mivel a cég egy évvel korábban kiszállt a versenyzésből, a 300 SLR a cég vezető mérnökének, Rudolf Uhlenhautnak lett a céges autója – róla kapta nevét is. 

A nyolchengeres, 302 lóerős, 290 km/órás sebességre képes járműből mindössze két darab készült, így érthető, miért számított akkora szenzációnak, amikor a vállalat aukciót hirdetett meg az egyikre. A cég úgy fogalmazott: a kocsi mérföldkőnek számít a sportautók és a tervezés történelmében, a döntést pedig a ritkaság elárverezéséről egy kiemelkedően nemes ügy érdekében hozták meg.

A szerencsés új tulajdonosról egyelőre csak annyit tudni, hogy közvetítő segítségével licitált, az árverés végén pedig 135 millió eurót fizetett ki az autóért. A befolyt összegből a Mercedes-Benz egy alapot hoz létre, amelyből olyan fiatalok tanulmányait finanszírozzák majd, akik a klímavédelem, azon belül is a megújuló energiaforrások, a szén-dioxid és karbonsemlegesség területét kutatják, és állnak elő innovatív ötletekkel, megoldásokkal.

A vállalat az eladáson túl megegyezett az új vevővel arról is, hogy az különleges alkalmakkor szigorú biztonsági feltételek mellett kiállítja majd az autót, hogy a nagyközönség is megcsodálhassa. A másik 300 SLR Uhlenhaut Coupé a cég tulajdonában marad, és továbbra is a Mercedes-Benz Múzeum kiállításán lesz megtekinthető. 

Fotó: mercedes-benz.com

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sincero
2022. október 08. 21:30
"a döntést ... a ritkaság elárverezéséről egy kiemelkedően nemes ügy érdekében hozták meg." Már tudjuk, mi a nemes cél! Ukrajnát fegyverzik fel a befolyó összegből.
Bömbi
2022. május 31. 13:25
3 gyerekülés elfér benne?
kishal
2022. május 30. 15:08
Amcsiknál az '50-es évek volt a legerősebb autókban. A "szárnyasautók" évtizede, klímával, automata váltóval, motorikus cabriolet tetőmozgatás, elektromos ablakok, lemezjátszó(!) és még sok más extra, amiről Európában akkor még nem is álmodtak. A '60-as évek ehhez képest stagnálás volt, igaz, volt néhány szép Middle-century formaterv, de nagy dobás csak a Stingray C2 és a Mustang volt abban az évtizedben.
MayorAnna 03
2022. május 30. 15:08
+ Amerikáé. Az autógyártásban mindenképp.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!