Áremelkedés és szakemberhiány jelentenek fenyegetést
Göncző Gábor elmondta: az utóbbi hónapokban – országos jelenségkén tapasztalható módon – jelentősen megugrottak a főként kis- és középvállalkozásoktól vásárolt alapanyagok árai, de érezhető a költségek növekedése a beszállítói oldalról is. A közeljövő legnagyobb kihívásának mégis a szakképzett munkaerő becsábítását és megtartását tartja. A helyzet javulása érdekében a Titán Kft. nagy hangsúlyt fektet arra, hogy partneri kapcsolatot alakítson ki a helyi és regionális szakképző intézményekkel. Ez valósult meg a siklósi Garai Miklós Szakgimnázium és Szakképző Iskolával is, amelynek hegesztő oktatásához a cég biztosítja a gyakorlati képzőhelyet,
azzal a nem titkolt céllal, hogy a tanulóknak munkalehetőséget is biztosítson az iskola elvégzése után.
Ahogyan a cégigazgató fogalmazott: ha 25-30 fiatalból 2-3 náluk marad, már megérte a befektetett pénz és energia.
A cég jövőjét tekintve Göncző Gábor a külső megrendelések számának növekedésében, az acélszerkezetek gyártási kapacitásának szélesítésében és mindenekelőtt az automatizálásban, a géppark fejlesztésében látja az egész Európában versenyképes, sikeres működtetés zálogát.