Szerbiában is pénzesőt hoz a február

2022. február 14. 16:25

Szerbiában a 16 és 29 év közötti fiatalok február első napjaiban vehették kézhez az állam nyújtotta 100 eurós egyszeri támogatást. Aleksandar Vučić szerb államfő újabb 100 eurót ígért nekik a napokban. Siniša Mali pénzügyminiszter ugyanakkor már be is jelentette: az újabb támogatásra a fiatalok május 16-a és 30-a között jelentkezhetnek, a kifizetésekre pedig június 1-én kerül sor.

2022. február 14. 16:25
null

Pénzügyi támogatásokat azonban nem csak a fiataloknak oszt az ország. A legidősebbeknek, vagyis

a nyugdíjasoknak február 10-től 20 ezer dináros (170 euró) támogatást fizetnek ki az állami költségvetésből.

Ahogy az állami vezetők indokolták, azt a két korosztály támogatják, akiket a leginkább érintett a koronavírus-járvány, illetve akikre a legsúlyosabban hatottak ki a COVID-19 kórral járó nehézségek.

Jönnek a fizetésemelések

A nyugdíjasok havi járandósága január elsejétől 5,5 százalékkal nő,

ugyanis harmadik éve már a svájci indexálás szerint számolják el Szerbiában a nyugdíjakat, így a kifizetések összege követi az ország gazdasági növekedését.

Január elsejével növelték a minimálbéreket, mégpedig 9,4 százalékkal.

Ez azt jelenti, hogy januártól az órabérért legalább 201,22 dinárt (1,7 eurót) kell fizetni. Tehát az új évben az új elszámolás szerinti első havi járandóság, amit februárban vehetnek kézhez a munkások, mintegy 35 ezer dinárt tesz ki (297,8 eurót). A Köztársasági Statisztikai Hivatal (Republičkog zavoda za statistiku) utolsó adatai alapján a foglalkoztatottak 31 százaléka (mintegy 700 ezer alkalmazott) él minimálbérből.

Január elsejével növelte az állam a közszférában dolgozók fizetését is.

A legnagyobb emelést a katonaságnál, a szociális védelemben és az egészségügyben dolgozók tapasztalhatták a napokban átutalt januári fizetésükön, ugyanis 8 százalékkal magasabb bért kaptak.

A Köztársasági Statisztikai Hivatal 2021 novemberi adatai alapján az egészségügyben és a szociális védelemben dolgozók átlagfizetése 75.591 dinárt (643 eurót) tett ki, míg a katonaságban az utolsó rendelkezésre álló adatok szerint, ami az év első negyedévére vonatkozik, az átlagfizetés 84.036 dinár (715 euró) volt.

A többi közszférában dolgozó alkalmazott fizetése ugyanakkor 7 százalékkal nőtt. A statisztikai hivatal adatai alapján

2021 novemberében a közszférában dolgozók átlagfizetése 74.575 dinár (634 euró) volt.

Vagyis a legtöbb közalkalmazott -amennyiben ezt, a közzétett összeget vesszük alapul- átlagosan 5.967 dinárral (50,7 euróval) kapott többet. Persze, figyelembe kell venni, hogy átlagfizetésekről beszélünk, beosztástól függően a fizetések az emelést követően is különböznek.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!