A Mekinél nem létezik olyan, hogy nincs, vagy mégis?
„Három, krumplival teli Boeing 747-es repülőgépet küldenek az Egyesült Államokból Japánba a Flexport Inc. nevű teherszállító cég segítségével, hogy megoldják a japán McDonald’s problémáját: az országban ugyanis akkora hiány van burgonyából, hogy a gyorsétteremláncnak már korlátoznia kellett a menüihez adott sültkrumpli mennyiségét, így a vevők már a nagy menühöz is csak kis krumplit kaphatnak” – olvasható a HVG-n.
A lap azt is hozzáteszi, hogy nem csak Japánban, de az egész világon problémák vannak az áruszállítással. A Bloomberg hírportál december végén egy New York-i hamburgerezőről írt, ahol egy időre felfüggesztették a krumpli árusítását.
A fotón az üzletvezető, Héjja János
Képek: Ficsor Márton/MTI/EPA/Hayden Smith (szerk.)
Orosz-ukrán háború és lengyel elnökválasztás – ezekről is vitázott a Presszó e heti adásában Szent-Iványi István külpolitikai szakértő és Somkuti Bálint youtuber.
Berlin beadta a derekát, és nem áll többé a nukleáris energia megújulóként való elfogadásának útjába. Ennek Párizs is örülhet, hiszen az atomenergiával előállított rózsaszínhidrogént a németek az ipar zöldítésének kulcsaként látják. A döntés lendületet adhat a nagy európai hidrogénálomnak is, azonban rengeteg a bizonytalanság. Megéri kockáztatni?
A héten nemcsak a CPAC Hungary volt a figyelem középpontjában, hanem a XXI. Század Intézet és a Mandiner szervezésében megvalósult panelbeszélgetés is számos érdeklődött vonzott.
Nekiesett a sepsiszentgyörgyi könyvtár igazgatójának Kátai István tiszás színész, amiért az intézmény többek közt a helyi MCC szervezésében helyet adott Robert C. Castelnek.
p
1
2
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 28 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuper
2022. november 02. 15:44
Ajánlanám nekik Jakab Pétit! Ő majd elintézi a krumplinak a problémáját! Forduljanak hozzá bizalommal...
:-)))
Csak a lényeget nem kommenteli senki: ki, miért és hogyan szabotálja a hajóval történő globális szállítmányozást? Az ugye tökéletesen kizárt, hogy az ilyesmiből élő cégek hirtelen tönkre akarnak menni és ezért megtagadják a hajózást, szóval valami másnak kell lenni a dolog hátterében. Nemrég hallottuk az USA-ból, hogy a hajókat tömegesen nem engedik be a kikötőkbe hónapokon át - ha ez igaz, akkor a kikötői hatóságok a felelősek, de a miértre ez sem ad választ. Az a kifogás, hogy nincs elég kamionsofőr, de ez annyira szánalmas mentegetőzés, hogy nem is tudom létezik-e aki komolyan veszi, és ha igen, az miért nem gondolkodik el azon, hogy a repülővel szállított árut is kamionokkal fuvarozzák utána... Arról is lehet szó, hogy a tulajok a tanker- és konténerhajókban pihentetik a nem romlandó árukat, a piacot manipulálva ezzel, ami kisebb mértékben mindigis bevett gyakorlat volt, de ilyen léptékben még nem fordult elő, és felveti a gyanút, hogy szándékosan generálnak hiányt a globális gazdaságban, ami jelen helyzetben, hát...