A helyiségek, ahol a munkások aludtak, közvetlenül a veszélyes hulladék tárolására kialakított barakkok mellett álltak.
Ćurčić ekkép sorolta az emberkereskedelemre utaló körülményeket:
„A munkásokat toborozták és megtévesztették a munkakörülmények, valamint a lakhatási feltételek tekintetében is; legális munkát és tisztességes bért ígértek nekik. A külföldi munkások alkalmazásával kapcsolatban feltűnő, hogy az eljárás szabályozatlan, összetett és átláthatatlan volt, több szereplő vett benne részt, egyebek mellett magánvállalkozások és ügynökségek; a munkaszerződések jogi szempontból semmisek. A munkások nem értik és nem beszélik a helyi nyelvet, elvették tőlük személyazonosító okmányukat, korlátozzák mozgásszabadságukat és kommunikációjukat. Embertelen körülmények között élnek, élelmezésük nem megfelelő, a havi 26 munkanap, illetve 234 munkaóra ellentétben áll a szerbiai munkatörvény vonatkozó rendelkezéseivel. A munkások rendszertelen és nem megfelelő bért kapnak, és ha közülük valaki nem jelenik meg munkahelyén, vagy késik, drákói büntetéssel számolhat. A munkavédelmi előírásokat nem tartják tiszteletben, a munkaadó fenyegeti és megfélemlíti a munkásokat, de ők nem mondhatnak fel és nem térhetnek vissza hazájukba.”
Ćurčić mindehhez hozzátette:
„Szerbia kötelezettsége egyértelmű: köteles gondoskodni arról, hogy a munkásokat megfelelő helyiségekben helyezzék el, vagy jobbá tegyék számukra a feltételeket az aktuális munkástáborban. Köteles megállapítani, hogy valóban emberkereskedelem áldozatául estek-e a munkások. Ha igen, akkor meg kell büntetni az elkövetőket, a munkások tekintetében pedig elismerni az áldozat státusát. Nem hivatalos értesüléseink szerint nem ez az egyetlen hasonló eset Szerbiában, ám erről addig nem nyilatkozhatok, amíg nem jutunk érdemi információk birtokába.”