Orosz feketelistán a szcientológia
Az Orosz Föderáció nemzetbiztonsági okokra hivatkozva tette meg ezt az lépést, a szcientológia gyakorlását lehetővé tévő intézmények pedig hivatalosan is felkerültek a „nemkívánatos” feketelistára, ami az orosz hatóságok legszigorúbb megjelölését takarja. A betiltott World Institute of Scientology Enterprises International és az ENEMO szervezetek állítólag kulcsfontosságú bázisok voltak a nemzetközi szcientológiai gyakorlatok során, Oroszország pedig minden ezzel kapcsolatos helyi irodát bezáratott és a vagyonukat befagyasztotta.
Az orosz hatóságok már az 1990-es évek óta figyelik az állítólagos vallási szervezet tevékenységeit. Már 1996-ban jelentős erőfeszítéseket tettek a szcientológiai csoportok korlátozására, de igazi áttörést csak a 2010-es években értek el, amikor nyomozást indítottak a főbb moszkvai és szentpétervári fióktelepek ellen és azok vezetőit illegális üzleti tevékenységgel vádolták.
A hatóságok munkáját nem segítette, hogy a szcientológia követői között számos ügyvéd van, így ha bírósági perre is került a sor, a vádlottak jó érvelésükkel és gyakorlott ügyvédi mivoltukkal gyakran megnyerték a pereket.
Más európai országokban, például Németországban, Belgiumban, Franciaországban és Görögországban is számos szcientológiai eset került már a média kereszttüzébe, és ők is jogszabályokkal próbálják helyes keretek között tartani a szcientológia működését, jelenleg azonban Oroszországban érvényesülnek a szervezet elleni legszigorúbb törvények.