„Az új rendeletek azt sugallják, hogy a kínai vezetés bizonyos szempontból vissza akarja fordítani az idő kerekét egy »egyszerűbb és tisztább« szocialista korszakba, amely kevésbé kapitalista és leginkább tervgazdasági szempontok vezérelnek” – vonta le a következtetéseket a Variety.
Egy elmélet szerint USA el akarja puhítani a kínai férfiakat
„A »puhány bálványok« elleni jelenlegi kemény fellépésnek több oka is van. Az egyik az a meggyőződés – amellyel nyilvánvalóan egyes tisztviselők is egyetértenek –, miszerint egy nyugati trükk célja az ázsiai férfiak »elnőiesítése«. Szeretem az összeesküvés-elméleteket, úgy mint bárki más, de ez az elmélet viszi a pálmát. Wat Wing-yin, Leung Chun-ying volt hongkongi kormányfő kedvenc rovatvezetője és írója azt állította, hogy ez a nyugati összeesküvés a háború utáni Japán amerikai megszállása idejére nyúlik vissza, és ma Kínában folytatódik, sőt fokozódik. Az ilyen összeesküvés-elméleteket vallók általános elképzelése az, hogy a Kína felemelkedésének megfékezésére irányuló nyugati-amerikai kampánynak több frontja is van. A kulturális fronton pedig
az a cél, hogy a kínai férfiak kevésbé legyenek képesek fizikailag felvenni a harcot az amerikai katonákkal, ha valaha is kitörne egy háború”
– fejtette ki véleményét Alex Lo, az SCMP újságírója.