Kevés cég jegyez be rengeteg szabadalmat Magyarországon

2021. november 25. 19:07

Csaknem 31 ezer iparjogvédelmi bejelentés kapcsolódik a legnagyobb magyar vállalatokhoz, de közülük mindössze 5 céghez kötődik ezek 97 százaléka – derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) friss tanulmányából. Ezeknek a cégeknek a gazdasági érdekeltsége 114 országban mutatható ki. A vegyipari, azon belül is a gyógyszeripari cégek a legaktívabbak az iparjogvédelemben – összegezte a kutatás eredményeit csütörtöki közleményében a hivatal.

2021. november 25. 19:07
null

Az 2015 és a 2019 között összesen majdnem 22 ezer szabadalmi bejelentést tett a 100 legnagyobb bruttó hozzáadott értéket előállító (TOP100) magyarországi vállalat. A termékek és szolgáltatások eredetének azonosítására szolgáló védjegyet a társaságok összesen több mint 8800 alkalommal jelentettek be, miközben a formaterveket védő mintaoltalmat, azaz design oltalmat mindössze 37 esetben igényeltek.

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke kiemelte, Magyarországon évi 700 milliárd forintot költenek kutatás-fejlesztésre.

A szellemitulajdon-intenzív ágazatok adják Magyarország GDP-jének közel felét,

a foglalkoztatásnak pedig majdnem a harmadát, ami túlszárnyalja az Európai Unió átlagát is. A szellemi tulajdon védelmének fontosságát felismerő legnagyobb hazai vállalatok egyre tudatosabban alkalmazzák az iparjogvédelmi eszközöket, ennek ellenére a hazai cégek aktivitása továbbra is rendkívül koncentrált, azaz mindössze pár vállalat kezében összpontosul a bejelentések döntő többsége – hangsúlyozta a hivatal elnöke. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a hazai kkv-szektorban évről évre nő azon cégek száma, amelyek valamilyen oltalommal védik innovációs eredményeiket, ennek köszönhető az is, hogy a pandémia ellenére szinte minden oltalmi formában nőtt a benyújtott bejelentések száma.

A TOP100 cég közül csupán öt vállalat nyújtott be összességében száznál több szabadalmi bejelentést, ebből négy a gyógyszeriparban működik. A Richter, a Sanofi-csoport, az EGIS Gyógyszergyár és a TEVA Gyógyszergyár mellett az elsősorban kőolaj-feldolgozással foglalkozó Mol szerepel még a legjobb ötben.

A legaktívabb piaci szereplő a Richter volt, összesen 8984 bejelentéssel.

A vizsgált vállalatok leggyakrabban Magyarországon igényeltek szabadalmat (2885 szabadalomcsalád esetében), ugyanakkor földrajzi tekintetben is igen széles körben mutattak aktivitást az iparjogvédelem területén. A bejelentések földrajzi eloszlása oltalmi formánként meglehetősen eltérően alakult. A szabadalmak esetében a TOP100 cég a legtöbb ügyet Magyarország után elsősorban a fejlett európai és észak-amerikai országokban indította. Ezzel szemben a legtöbb védjegybejelentés az egykori Szovjetunió területén lévő államokat célozta meg (elsősorban a vegyipari vállalkozások révén), a formatervezésiminta-oltalmak döntő többsége pedig az Európai Unió tagállamait érintette.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!