Ezzel a csodafegyverrel hódíthatják meg a magyar vállalkozások a járvány utáni világot
2021. november 18. 19:38
Védekezve támadt a magyar gazdaságpolitika a vírusválság idején – ösztönözte a beruházásokat, a meglévő munkahelyeket megvédte és újakat is teremtett. Míg más nemzeteket a járványtól való félelem megbénított, addig Magyarország felkészült a kanyarban előzésre, vállalkozásait csatarendbe állította, hogy a járvány után megnyíló piacokon újult erővel terjeszkedjenek. Ebben nagy segítséget nyújtott a Technológiaváltó program, amely olyan népszerű volt, hogy az első körben kiszabott keret pár perc alatt betelt. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár csütörtökön bejelentette a Technológiaváltó program újbóli bővítését.
2021. november 18. 19:38
p
20
2
10
Mentés
Pár perc alatt betelt a keret az első kiírásnál
Az újraindítás meghozta a vállalkozások beruházási kedvét, amit jól mutat, hogy a százmilliárd forint keretösszegű pályázat, a Technológiaváltó program néhány perc alatt betelt. Tavaly egy hasonló konstrukció kerete három hét alatt merült ki. Az új fejlesztési időszak első felhívásánál, a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiaváltását célzó Ginop Plusz 1.2.1-nél 4793 kérelem érkezett be összesen 465,05 milliárd forint támogatási igénnyel – mutatott rá cikkében a Világgazdaság, ahol „csodafegyverként” aposztrofálták a támogatási programot. Ez azt mutatja, hogy
a Covid-válságból kifelé jőve a kkv-szektor jelentős része támadó pozíciót vett fel.
Másodjára is újratöltötték a csodafegyvert: újabb százmilliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára videóban már jelezte is, hogy a Technológiaváltó támogatási programot – a vállalkozások csillapíthatatlan beruházási kedvét látva – másodjára is újratöltik, amit a kormányzat jóvá is hagyott. „A Kormány, kérésünket meghallgatva további 100 milliárd forint meghirdetéséről döntött, így a Technológiaváltó programban rendelkezésre álló keretet megmásfélszereztük. Ugyanis
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Itt a legfrissebb grafikon: ennyi magyart érintene a Tisza Párt megszorító csomagja
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
A múlt nem lezárt fejezet, a bántás pedig nem elszigetelt jelenség. A Vekker új adása megmutatja, hogyan térnek vissza ugyanazok a mintázatok hősökben, döntésekben és hétköznapi mondatokban – generációkon át.
A nő érték, nem szerep. Az intelligencia nem a megtanult adatok mennyisége, hanem a megértés képessége. Érzelmek és gondolkodás egyszerre formálnak bennünket, miközben a régi és a modern világ párhuzamosan van jelen az életünkben. Meg lehet-e ebben találni az egyensúlyt?
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 10 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Drazsé
2021. december 30. 10:47
Adolf is a csodafegyverben bízott az utolsó pillanatig.
Válasz erre
4
4
Imre Debrecen
2021. december 10. 15:37
Már megint a hülyeség.....?
Válasz erre
2
1
makapaka2
2021. november 23. 15:18
Az ellenzéki összefogás semminek sem örül, ami előnyös Magyarországnak, ők a sikertelenségben érdekeltek.Ez az ellenzéki magatartás nem jellemző más országban.
Válasz erre
1
0
barany
2021. november 23. 11:16
Az ellenzék persze "ellenszurkol". Az ország legkisebb sikere is nagy fájdalmat okoz neki. Érthető, hogy ezek a nemzetközi viszonylatban is jelentős eredmények, hozzászólóit egyenesen őrületbe kergetik.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!