Az óriáscégeivel hadakozik a kínai pártállam, hogy a hazai kisvállalkozásokat segítse

Kína az utóbbi hónapokban sorra támadja saját technológiai óriásait, s hoz drasztikus szabályozási lépéseket, melyek következtében február óta a legnagyobb vállalatainak összértéke közel 1000 milliárd dollárral csökkent. A lépések első ránézésre talán ellentétesek a high-tech és tudás alapú növekedési tervekkel. Mégis, a piacok eddigi alulszabályozott jellege nyomán hangsúlyos gazdasági érvek emelhetők ki. Emellett a kérdéskört még tovább árnyalja, hogy az ország az utóbbi évtizedben bár gyors növekedése okán a világ második legnagyobb nagyhatalmává nőtte ki magát, a társadalmon belüli egyenlőtlenségek szintje drasztikusan megemelkedett. Mindezt pedig a kínai vezetés az utóbbi időben egyre kevésbé tolerálja. A pártvezetés a „közös jólét” koncepciójára építkezve igyekszik megvalósítani a szocialista elveken nyugvó társadalmi egyenlőséget. Ebben fontos szerepet játszhat a jelenlegi szabályozási hullám is, mely az állam redisztribúciós tevékenységével kiegészülve járulhat hozzá a fenti célokhoz.

Kína célja a „közös jólét” megvalósulása

Kínában az 1990-es évek végén kezdtek felemelkedni az olyan nagy technológiai óriások, mint pl. az Alibaba, a Baidu, vagy a Tencent, melyek egyúttal nagymértékben hozzájárultak az ország gyors ütemű gazdasági növekedéshez is. Ezt az időszakot többnyire laza, szabályozatlan piacok jellemezték, ami szintén támogatólag hatott arra, hogy a viszonylag szegény ország prosperáló gazdasággá válhasson. Ezzel párhuzamosan egyes vállalatvezetők, s a magánszektor egy része gyors gazdagodásra tett szert, amit kitűnően illusztrál, hogy 2019-ben a leggazdagabb emberek arányát tekintve a világon Kína megelőzte az Egyesült Államokat.

A kínai szabályozások gazdasági háttere

A szabályozási intézkedések mélyebb elemzésekor elöljáróban mindenképp aláhúzandó, hogy korábban a technológiai szektorra gyakorlatilag a szabályozás teljes hiánya volt jellemző: az első szabályozási intézkedések 2017 környékén láttak napvilágot. A fúziók és felvásárlások szintén többnyire a szabályozási hatáskörökön kívül estek. Vagyis tulajdonképpen jelenleg a „szabályozás hiányának állapotából” történik egy elmozdulás a „valamivel szabályozottabb” állapot irányába.

Hatékonyság vs. méltányosság

Ha még mélyebben beleássuk magunkat a témába, akkor azt vehetjük észre, hogy valójában egy klasszikus közgazdasági dilemmával állunk szemben: egyrészt, hogy mekkora mértékű legyen az állami beavatkozás szintje, másrészről pedig a beavatkozás esetén milyen a társadalmi/állami attitűd a hatékonyság és a méltányosság kérdéskörét illetően.

A jóléti gazdaságtan elmélete szerint a hatékonyság és a méltányosság között egy átváltási viszony van, vagyis a méltányosság magasabb szintje általában csak a hatékonyság rovására képes megvalósulni, illetve fordítva.

Felmerül tehát a kérdés, hogy elfogadható-e egy olyan gazdasági növekedési modell, ami adott esetben az egyenlőtlenségek mélyülését eredményezi; vagy pedig feláldozható a hatékonyság egy bizonyos szelete annak érdekében, hogy a jólét megosztása igazságosabb legyen a társadalom egyes tagjai között?

Kína esetében azt láthatjuk, hogy a korábbi kormánypártok elsősorban annak lehetőségét teremtették meg, hogy a társadalom egy szűk rétege nagyon gazdaggá váljon.

Ez pedig egyúttal a gazdasági növekedést is megalapozta a gigantikus méretűvé fejlődött vállalatok tevékenységén keresztül. Ezzel szembenjelenleg a hangsúly már a mindenki számára elérhető, egyenlőségen alapuló „közös jólét” koncepciójára helyeződik.