A „haji” megkülönböztetés egyik áldozatát fizetés nélkül küldték haza a hajviselete miatt

2021. október 20. 21:27

Barnából szőke, hosszúból rövid – nálunk teljesen természetes, hogy az emberek akár otthon, akár a fodrásznál teljes átalakuláson mennek keresztül, ami a hajviseletet illeti. Ez nem minden országban van így, sőt, az is megeshet, hogy az embert a természetes hajszerekezete miatt küldik el a munkahelyéről. 

2021. október 20. 21:27
null
Fekete Kíra

Christine Emolome, egy természetes afro hajjal rendelkező nő számolt be a SkyNewsnak az őt ért sérelmekről: „A menedzserem megállított, és azt mondta: Nem hiszem, hogy a frizurád ma alkalmas a munkára. Nem úgy festesz vele, mint egy profi, ezért haza kell küldjelek”.

A nő elmondása szerint az aznapi fizetését is megvonták tőle az afro fürtjei miatt. 

„Meg se kérdőjeleztem a főnököm döntését, úgy gondoltam, hogy egyszerűen csak el kell azt fogadnom” – törődött bele Christine, mások viszont felháborítónak tartják a diszkrimináció ezen fajtáját. 

A harminc éve hajszobrászattal foglalkozó Anastasia Chikezie is találkozott hasonló esettel, amikor

„Ez mélységesen zavart engem” – fejezte ki nemtetszését Anastasia. 

Kim Johnson, brit parlamenti képviselő nyílt levelet írt – a The Halo Collective és a Glamour Magazine támogatásával – amelyben azt kéri, hogy nyilvánítsák alapvető tulajdonsággá a texturált hajat. Azt remélik, hogy ezzel az Egyesült Királyságban felhívják a figyelmet a „haji” megkülönböztetésre és a hasonló diszkriminációval kapcsolatos bejelentéseket is komolyabban veszik majd a későbbiekben. 

Fotó: SkyNews

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dr Justice
2021. október 25. 11:42
Micsoda "brain storming" kellett ehhez, hogy meglegyen a napi diszkriminációs gumicsont! Nem irigylem a libsi újságírókat (de sajnálni sem fogom!), mit összeizzadnak egy épkézlábnak sem mondható hírért, hogy fenntarthassák a BLM mozgalom "igaz ügye" iránti szimpátiát!
az ember
2021. október 25. 11:42
Majd egyesülnek a világ hajelnyomottjai.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!