A gazdaság újraindítására hozott intézkedések a GDP 30 százalékát tették ki 2020-ban, jelezte.
A 7,5 százalékos költségvetési hiánycélt uniós összevetésben átlagosnak nevezte a pénzügyminiszter, és megjegyezte, a gazdaság-újraindítási akcióterv több mint 13 ezermilliárd forinttal segíti a vállalkozásokat és családokat 2021-ben és 2022-ben.
Kitért arra, hogy a hitelminősítők elismerik az ország teljesítményét, eredményes volt a gazdaságpolitika, az ország sérülékenysége folyamatosan csökkent. A Moody's-tól pénteken este pozitív visszajelzést vár. Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság saját erejéből oldotta meg a járvány miatti teljes leállás kihívásait.
A digitalizáció szerepe jelentős lesz, jegyezte meg hozzátéve, hogy a járvány előremozdította a fejlődést. Megemlítette ugyanakkor, hogy négy fókuszterületen gyorsítani kell Magyarországon a digitalizáció fejlődését: a digitális készségek fejlesztésével, a közszolgáltatások digitalizációjával, az egészségügy digitalizációjával, és a digitális eszközök használatát terjeszteni kell a kkv-k körében.
A digitalizációt a kormányzati politika három legfőbb prioritása közé kell emelni, mondta Varga Mihály.