Romániában az elmúlt egy évben a villamosenergia és a gáz átlagban 21 százalékkal drágult. Ezért a kormány a szociálisan védendő fogyasztók minimális energiaszükségleteinek biztosításáról fogadott el törvényt. Emellett a kabinet a háztartások csaknem kétharmadának adna állami támogatást a villamosenergia- és gázszámlák kifizetéséhez. Ez utóbbiról sürgősségi kormányrendeletet tervez elfogadni.
A spanyolok is az extraprofit ellen
Érdekesség, hogy Spanyolországban például egy év alatt 44 százalékkal drágult a lakossági áramár, így az nem megszokott módon a közéleti viták középpontjába került, sőt, tüntetések is zajlottak a magas rezsiköltségek miatt. A spanyol kormány ezért (miután először áfacsökkentéssel lépett) úgy döntött, hogy a következő hat hónapban 2,6 milliárd eurót csoportosítana át a cégektől a fogyasztókhoz: mégpedig
épp az energiacégek extraprofitjából vennének el, hogy abból rezsit csökkentsenek, nagyjából nyolc évvel követve ezzel a magyar modellt.
A spanyol döntéshozók most már kritikusabban tekintenek az áramszektor korábbi privatizációjára, ahol néhány cég szerzett piaci erőt, így oligopol piaci szerkezet alakult ki. Ezt súlyosbítja, hogy a spanyol gazdaságban meghatározó mértékben gázból nyerik az elektromos áramot – írtuk a Makronómon.