A célrendszer első pillére a minisztérium tájékoztatása szerint az űrszektorban rejlő, a nemzetgazdaság egészét érintő innovációt és fenntartható növekedést ösztönző lehetőségek kiaknázása, a második pillére Magyarország nemzetközi szerepének erősítése, kapcsolatainak szélesítése, illetve a koordináció szervezeti kereteinek megteremtése, a harmadik pillér pedig „az űrszektor prosperitásához elengedhetetlen, tudásalapú társadalmi és gazdasági feltételek, és az infrastrukturális háttér fejlesztése”.
A KKM tudatta azt is, Magyarország űrstratégiájának célrendszere összhangban van az Európai Űrügynökség (ESA) Agenda 2025 stratégiában foglaltakkal, az EU Űrprogramjának (2021-2027) fő célkitűzéseivel, valamint a kormány gazdaságfejlesztési céljaival.
„Építve a magyar űrkutatás 75 évvel ezelőtti Hold-radar kísérlettől eredeztetett hagyományaira, és élve a hazánk ESA-tagságán alapuló, kedvező nemzetközi feltételrendszer nyújtotta lehetőségekkel, a szektorért kormányzati illetékességgel bíró Külgazdasági és Külügyminisztérium elkötelezett Magyarország Űrstratégiájának megvalósítása mellett” – írta a tárca.
(MTI, fotó: pixabay)