számos adóparadicsom viszont szerepel az aláírók közt.
Ilyen többek közt Bermuda, Panama, a Kajmán-szigetek, a Brit Virgin-szigetek vagy épp Európán belül Luxemburg. Ami a távolmaradókat illeti, az igazán fájó pont az aláírók számára Írország kimaradása lehet, mivel számos techóriás Dublinba van bejegyezve, ahol a különböző kedvezmények által kevesebb, mint 5 százalék társasági adót kell fizetniük.
Két pillér
A megállapodás – mint neve is sugallja – két fő elemből áll. Az első pillér az OECD közleménye szerint megosztja majd a legnagyobb multinacionális cégek adóztatási jogát az anyaországuk, és azon országok között, ahol üzleti tevékenységet folytatnak (függetlenül attól, hogy az adott országban fizikailag is jelen vannak-e). A második pillér a már jól ismert globális minimum társasági adó, melyet az OECD dokumentuma is 15 százalékban határoz meg.
A megállapodás – mint neve is sugallja – két fő elemből áll. Az első pillér az OECD szerint megosztja majd a legnagyobb multinacionális cégek adóztatási jogát az anyaországuk, és azon országok között, ahol üzleti tevékenységet folytatnak (függetlenül attól, hogy az adott országban fizikailag is jelen vannak-e). A második pillér a már jól ismert globális minimum társasági adó, melyet az OECD dokumentuma is 15 százalékban határoz meg.A világ pénzügyi döntéshozói, akik aláírták az állásfoglalást, a távolmaradók ellenére egyhangúan pozitívan nyilatkoztak az elfogadott dokumentumról. Janet Yellen, az Egyesült Államok pénzügyminisztere azt mondta,
„a mai egy történelmi nap a gazdasági diplomáciában”.
.