Richard Sullivan professzor szerint az Egyesült Királyságban több lesz a rákos halálozás, mint a teljes koronavírus okozta halálesetek száma, mivel az emberek nem kaptak hozzáférést a szűrésekhez és a megfelelő kezelésekhez a lezárás következtében.
A fertőző betegségek szakértője és az Edinburgh-i Egyetem professzora, Mark Woolhouse elismerte, hogy az Egyesült Királyság tavaly márciusi bezárásáról szóló határozata egy nyers intézkedés, amelyet a tehetetlenség eszközölt. Woolhouse szerint a lezárás pánikintézkedés, mely globális méretű monumentális hiba volt, hozzátéve:
Úgy gondolom, hogy a zárolás hatással van az oktatásra, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáféréshez, valamint tágabban értelmezve a gazdaságunkra és társadalmunkra. Az általa okozott károk legalább akkorák lesznek, mint a COVID-19 által okozottak.
Egy dél-afrikai adatelemző konzorcium megállapította, hogy az ország bezárásának gazdasági következményei 29-szer több ember halálához vezetnek, mint maga a koronavírus. A szakértők véleménye szerint a lezárás miatt világszerte 1,4 millió halálesetet okoznak a kezeletlen tbc-fertőzések.
Ezenkívül a The Lancet folyóiratban megjelent egy tanulmány, amely megjegyzi, hogy a fizikai elhatárolódás, az iskolabezárások, a kereskedelmi korlátozások és az ország bezárása súlyosbítja a gyermekek globális alultápláltságát.