A Tesla tulajdonosa nem maga látott neki az ötlet megvalósításának, hanem szabadon elérhetővé tette a terveket, melyekre azóta több vállalat lecsapott, sőt számos startup és egyetemi kutatócsoport is dolgozik a technológiához kapcsolódó fejlesztéseken. A Hyperloop bizonyos kabinjai az utasszállításra, míg mások az áruk szállítására lesznek alkalmasak. Ez a technológia nem csak időt takaríthat meg számunkra, hanem jelentősen csökkenti a szállítás során keletkező károsanyag kibocsátást, és óriási bevételt jelentene a gazdaságok szadmára is.
Sok még a kérdéses pont
Most a ZHA összefogott a Hyperloop Italia-val, hogy új Hyperloop közlekedési infrastruktúrát építsenek ki Olaszországban. A tervek egyelőre még elég homályosak, azt sem erősítette meg a ZHA képviselője, hogy részvételük a járművekre, az állomásokra vagy a szélesebb infrastruktúrára terjed-e ki. Még a helyszínt sem árulták el, de a Hyperloop Italia szerint az egyik lehetséges útvonal Milánó és a város mellett található Malpensa repülőtér között lenne, és így a 40-50 perces út mindössze 10 perc alatt teljesíthető lenne.