Havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkaköröknél fejenként 164 250 forint, szakképzettséget nem igénylőknél pedig 125 550 forint összeg vehető figyelembe. Rövidebb munkaidejű foglalkoztatás esetén arányosan csökken a támogatás. További részletek a munka.hu oldalon olvashatók – tette hozzá.
Bodó Sándor kiemelte, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedben jelentősen javultak az ifjúsági munkanélküliségi mutatók is. A fiatalok 2010 előtt még 30 százalékhoz közelítő munkanélküliségi rátája mára kevesebb mint a felére esett vissza. A járványhelyzet ellenére meg tudtuk őrizni az európai összehasonlításban is kedvező eredményeket. A 17 százalék feletti uniós átlaghoz képest hazánkban 12,5 százalékos az ifjúsági munkanélküliség aránya.
Hozzátette: „a kormány több intézkedéssel támogatja a fiatalok munkavállalását. A Vállalkozások munkaerő támogatása program tavaly október óta közel 7 ezer 25 év alatti álláskereső elhelyezkedését tette lehetővé. A júniustól kibővített programban a munkát kereső fiatalokat alkalmazó vállalkozások fél éven át összesen akár 600 ezer forintot kaphatnak”.