Családbarát fordulatot javasolnak a magyarok Romániának

2021. június 18. 23:39

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) új családtámogatási rendszert dolgoz ki és terjeszt legkésőbb az év végéig a kormánykoalíció elé. Ennek az új támogatási rendszernek a középpontjában a családok állnak, a cél az, hogy növelje a gyermekvállalási kedvet – jelentette ki csütörtökön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese.

2021. június 18. 23:39
null

A közösségi oldalon közzétett videóban a kormányfőhelyettes kifejtette, hogy a jelenlegi családtámogatási rendszer elavult, és nem ösztönzi a családokat arra, hogy több gyereket vállaljanak. Felidézte, hogy

1990-ben Romániában még 315 ezer gyerek született, 30 évvel később, 2020-ban már csak 178 ezer.

A politikus elmondta: ha Románia nem változtat a családtámogatási rendszerén, 2040-re 15-16 millióra csökken az ország lakossága.

Közölte, hogy a kiskorú gyermek után járó családi pótlék (gyereknevelési támogatás) január 1-jétől 20 százalékkal fog nőni, erről a kormány várhatóan a következő héten fogad el jogszabályt.

Emellett az RMDSZ több javaslatot fogalmaz meg koalíciós partnereinek, melyekkel elsősorban a lakásépítést akarják elősegíteni. A javaslatoknak két fő összetevőjük lesz. Az egyik a vissza nem térítendő támogatás, amely a gyerekek számától függ, a másik a kamatmentes kölcsön. Ez utóbbiról Kelemen Hunor elmondta, hogy

egy gyerek esetében kamatmentes kölcsönt javasolnak, két gyerek esetében a kölcsönt csak 70 százalékban kell visszafizetnie a családnak, míg három vagy több gyermek esetében 50 százalékát.

Az RMDSZ azt szeretné, hogy minimum öt éven át lehessen igényelni ezt a kölcsönt, de amennyiben a költségvetés lehetővé teszi, lehessen meghosszabbítani tíz évre.

A családtámogatási politika másik fontos eleme a bölcsődeépítési program, amelyet a román kormány már elindított. Kelemen Hunor elmondta: a cél az, hogy falun és kisvárosokban is legyenek bölcsődék, ezek működési költségének jelentős részét pedig le kell venni az önkormányzatok válláról.

Emellett javasolják, hogy a családok kapjanak üdülési utalványokat, a nagyszülők pedig megkaphassák a gyermekgondozási díjat, amikor a szülők visszatérnek dolgozni.

Emellett javasolják, hogy első lépésben negyedik osztályig minden gyerek kapjon az iskolában meleg ebédet, amit ha beválik, kiterjesztenének nyolcadik osztályig.

Az RMDSZ javasolja még, hogy a személyi jövedelemadót csökkentsék a gyereklétszám függvényében, így a jelenlegi 10 százalékos személyi jövedelemadó helyett 8 százalékot fizessenek az egy gyereket nevelő szülők, 4 százalékot a kétgyerekes szülők, a három vagy több gyereket nevelő szülők pedig nem fizetnének egyáltalán személyi jövedelemadót. A politikus közölte, hogy ez a kedvezmény csökkentené az önkormányzatok jövedelmét, de a kormány kompenzálhatja az így kieső bevételeiket. „Ha 2023-tól sikerül életbe léptetni ezt az új rendszert, akkor a gyereknevelési kedv nőni fog, tíz év alatt már látni lehet az eredményeit” – mondta Kelemen Hunor.

(MTI, fotó: Kiss Gábor)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!