Javaslatában a brüsszeli testület kiemelte, hogy a WTO központi szerepet játszik a világjárvány elleni küzdelemben, ezért arra buzdította a WTO többi tagját, hogy állapodjanak meg bizonyos, többek között a szellemitulajdon-jogokkal kapcsolatos kötelezettségvállalásokról.
A közlemény szerint az EU felkérte a kormányokat, biztosítsák, hogy a koronavírus-fertőzés elleni vakcinákat, gyógyszereket és azok alkotóelemeit szabadon lehessen más országokba szállítani. Ösztönözzék a gyártócégeket, hogy növeljék a kapacitásukat, egyúttal gondoskodjanak arról, hogy az oltóanyagokra leginkább rászoruló országok megfizethető áron juthassanak hozzá a vakcinákhoz.
Ehhez szükség lehet licenc-szerződések megkötésére, a szakismeretek megosztására, a többszintű árképzésre, ideértve, hogy
az alacsony jövedelmű országoknak nyereség nélkül értékesítsenek,
a bérgyártásra, valamint a fejlődő országokban új gyártási létesítmények fejlesztését segítő beruházásokra. Az uniós bizottság emellett azt kéri, hogy a kormányok könnyítsék meg a kényszerengedélyezés alkalmazását a szellemitulajdon-jogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló WTO-megállapodás (TRIPS-megállapodás) keretében.