Az infláció lehet az egyik legnagyobb kihívás a gazdasági környezetben. Egy kis infláció ugyan jótékony hatással van a növekedésre, de a túl szigorú irányelvek megnehezíthetik a gazdasági fellendülést. Azonban amíg a munkaerőpiaci helyzet nem javul, vagyis nem csökken a munkanélküliség, addig az emberek nem mernek költekezni, így pedig az infláció sem nő jobban.
Az egyenlőtlenség még nagyobb mértéket ölt vírus utáni időszakban. Sokan elveszítették a munkájukat a járvány ideje alatt, mások felélték a tartalékaikat, a hátrányos helyzetű családok gyermeki kiszorultak az oktatásból a szükséges eszközök hiánya miatt. Ez óriási szakadékot képez azokkal szemben, akiknek lehetőségük volt az online távmunkára, a magas fizetésből növelhették megtakarításaikat vagy valamilyen befektetéssel rendelkeztek. Ezért fontos, hogy azok, akik biztos erőforrásokkal rendelkeznek globálisan gondolkodjanak és a fejlődés közös érdek legyen.
A bevándorlás, mint harmadik trend, szintén fontos eleme a gazdasági fellendülésnek. Az Európai Unió lehetővé teszi az állampolgárok számára, hogy tetszés szerint átlépjék a tagállamok határait, kihasználják az egységes piac erőforrásait és lehetőségeit. A járvány miatti határlezárások azonban megakadályozták ezt a szabad áramlást és a kontinentális kapcsolatok megszűnéséhez vezettek. A határok újranyitása ezért elengedhetetlen a gazdasági helyreálláshoz.