A gazdaság újraindításának sarkalatos pontját jelentő 2021-es költségvetés módosítását még a tavaszi ülésszakon fogadhatja el az Országgyűlés – tették hozzá.
PM hangsúlyozza: idén a járvány elleni védekezés mellett megkezdődhet a gazdaság újraindítása is. A Gazdaság-újraindítási akcióterv lehetővé teszi, hogy mindenki, akit a járvány nehéz helyzetbe hozott, talpra tudjon állni.
A járványügyi védekezéshez biztosított források április végére meghaladták a 398,8 milliárd forintot. A gazdaság újraindítását segítve a kormány ismételten meghosszabbította az ágazati bértámogatási rendszert, így a bértámogatást a jogosult szektorok cégei május hónapra is kérhetik, erősítette meg a PM.
A minisztérium közleménye a kiadások közül kiemelte még a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra fordított 86,1 milliárd forintot, és a vasúti fejlesztésekre költött 60,2 milliárd forintot. Jelentősnek nevezte még a közlekedési ágazati programokra kiadott 59,4 milliárd forint, a közúti fejlesztésekre költött 57,9 milliárd forint, valamint a Modern Városok Program céljaira fordított 42,2 milliárd forintot, valamint a Turisztikai fejlesztési célelőirányzatból kifizetett 37,5 milliárd forintos összeget.
Az államháztartás központi alrendszerének április végi helyzetéről szóló részletes tájékoztatót május 21-én adja ki a Pénzügyminisztérium.