György László: Száz nap múlva elindul a debreceni oltóanyaggyár létesítése

2021. május 18. 10:09

Száz nap múlva leteszik a nemzeti oltóanyaggyár alapkövét Debrecenben, jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.

2021. május 18. 10:09
null

György László elmondta, ez kell ahhoz, hogy 2022 végére Magyarországon magyar vakcinát gyártsanak a magyarok életének és egészségének megóvása érdekében.

Az államtitkár kijelentette, a Debreceni Egyetemen és környezetében rendelkezésre áll a szükséges tudás ahhoz, hogy a gyár 2022 végétől biztosítsa az önellátást a járványokkal és a fertőző betegségekkel szemben védő oltóanyagból a magyarok, illetve a Kárpát-medence számára.

Kitért arra, 2010 óta pragmatikus és patriót" gazdaságpolitikát folytat a magyar kormány. „Hiszünk abban, hogy mindent, amit versenyképesen lehetséges vagy a lakosság biztonsága miatt szükséges, azt tudnunk is kell Magyarországon előállítani” – fogalmazott György László.

Hozzátette, azok az országok, amelyekből a járvány kitörésekor addig megszokott módon importáltuk a magyarok biztonságos ellátáshoz szükséges termékeket, egy csapásra elkezdtek a hazai piacaikra fókuszálni. Ennek hatására a magyarokat a patriotizmusukért bíráló európai közhangulat is megváltozott, és értelmet nyert a kormány minden, 2010 utáni ilyen jellegű döntése – hangoztatta az államtitkár.

György László emlékeztetett, ennek jegyében a kabinet már a járvány kitörése előtt megkezdte a debreceni oltóanyaggyár létesítésének előkészületeit.

Közölte, az országban közel száz évig, az 1990-es évekig gyártottak humán oltóanyagot, ám a gyógyszeripart is elérő, a baloldali kormányok alatti privatizáció nagyrészt felszámolta ezt a tevékenységet. Ennek következtében előfordult már vakcinahiány Magyarországon, például a tuberkulózis (bcg), a tífusz, a tetanusz vagy a kanyaró elleni oltóanyag-ellátás is akadozott a külföldi beszállítók részéről.

„Ezért van szükség hazai tulajdonú oltóanyaggyárra, hogy az ellátásbiztonságunkat az alapvető oltóanyagokból szavatolhassuk” – hangsúlyozta az ITM államtitkára.

György László szerint

a vakcinagyártás gazdasági értelemben is az egyik leginkább megtérülő beruházás.

A hazai ellátás mellett egyre nagyobb teret hódít az oltóanyagexport, amit jól jelez, hogy a globális oltóanyagpiac éves bevétele a koronavírus-járvány előtti több mint 50 milliárd dollárról három éven belül 95 milliárd dollárra emelkedhet.

Jelezte, ez az a összeg a magyar GDP közel kétharmada, vagyis a nemzetközi ellátásba történő bekapcsolódás komoly lehetőséget jelent Magyarország számára. Emellett a vakcinagyártás kutatást és fejlesztést igénylő ágazat, az iparág átlagosan bevételei 16 százalékát fordítja ezekre a célokra – tette hozzá.

„Ez azt jelenti, hogy a nemzeti oltóanyaggyár létesítése egy olyan ipari kultúra kialakításához vezet, amely felfedezésekben gazdag, a magyarok kreativitását megmozgató, nagy hozzáadott értéket teremt és így magas béreket fizetni képes munkahelyeket hoz létre” – jelentette ki György László.

Az államtitkár elmondta, május 17-én ünneplik a védőoltások világnapját, ezen a napon született 1749-ben Edward Jenner, a világ első védőoltásának, a himlő elleni vakcinának a feltalálója. A történelem egyik legpusztítóbb vírusának tartott himlőnek az elmúlt században csak Európában 300 millió áldozata volt.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2xli
2021. május 18. 17:19
Nagyon helyes! Debrecen szuper hely lesz! Nem pofázhat bele KamuGeri, hogy ne ide, ne ennyiért stb. Remélem, azért ég egy kicsit a pofája annak, aki privatizálta és leépítette ezt az ágazatot is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!