A román gazdaság is V-alakban pattant vissza

2021. május 19. 14:09

Gazdasági elemzők az első negyedévi román bruttó hazai termék (GDP) váratlan növekedése nyomán akár 7 százalékos idei gazdasági bővülést is lehetségesnek tartanak, írta szerdán a bukaresti gazdasági sajtó.

2021. május 19. 14:09
null

A statisztikai intézet egy nappal korábban tette közzé az idei első negyedéves GDP alakulására vonatkozó gyorsjelentését, amely szerint január és március között a román gazdaság teljesítménye 2,8 százalékkal javult a tavalyi utolsó negyedévhez mérten. Ugyanakkor éves bázison a román GDP a nyers adatok szerint 0,2 százalékkal csökkent, a kiigazított érték alapján nem változott.

A Ziarul Financiar román gazdasági napilap szerdai számában megállapította, hogy ugyan GDP-arányosan Románia fordította a legkevesebb pénzt, 21 milliárd eurót a gazdaság újraindítására a járvány ideje alatt, ami 12 százalékponttal, a GDP 47 százalékára növelte az államadósságot, ennek az erőfeszítésnek mégis megvolt az eredménye, ami a váratlan gazdasági növekedésben tükröződik.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

A lap szerint Florin Citu miniszterelnök most boldogan dörzsölheti a kezeit, hiszen beigazolódott a becslése, miszerint

a román gazdaság V alakban fog helyreállni.

A lap emlékeztetett, hogy a GDP alakulására vonatkozóan kedden közzé tett adatokat követően a Román Kereskedelmi Bank (BCR) elemzői 6,7 százalékos gazdasági növekedésre számítanak az idén, Ionut Dumitru, a Raiffeisen Bank elemzője pedig akár 7 százalékos vagy afölötti növekedést sem tart kizártnak, ami magasabb az eddigi prognózisokhoz képest.

Egyes elemzők szerint a román gazdaság máris visszaállt a járvány előtti szintre.

Ugyanakkor az ING Bank elemzője, Valentin Tataru arra figyelmeztetett, hogy a GDP kedvező adatai ellenére nagy kihívás előtt áll a román gazdaság, hiszen az államháztartási hiányt csaknem 10 százalékról 7 százalék felé kell csökkenteni, majd két év múlva 3 százalékra kell mérsékelni. Az elemző szerint minden költségvetési konszolidáció jelentős áldozatokat követel.

A román kormány az idén 5 százalékos gazdasági növekedésre számít.

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!