A 2021-re szóló előrejelzések a járvány újbóli fellángolása és az oltási programok üteme miatt a Fitch korábbi prognózisainál valamivel kisebb ütemű növekedéseket valószínűsítenek a V4-gazdaságok közül Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában.
A tanulmány szerint ugyanakkor 2020-ban mind a négy visegrádi gazdaság növekedési teljesítménye meghaladta a Fitch Ratings akkori előrejelzéseit, elsősorban a közszféra erőteljes fogyasztási kiadásai miatt, valamint azért, mert a nettó export is stabil hajtóerőt adott a növekedésnek.
Ráadásul ezekben a gazdaságokban a legtöbb ágazat, a vendéglátószektor és az élelmiszeripari szolgáltatások kivételével alkalmazkodott az emberek közötti távolságtartást előíró korlátozásokhoz. Emellett a V4-kormányok már jelezték, hogy készek kiterjeszteni a támogatási programokat, és ehhez hozzájárult a hazai költségvetési szabályok felfüggesztéséből eredő rugalmasság, áll a Fitch Ratings keddi londoni tanulmányában.
A hitelminősítő szerint az országcsoport idei növekedési lendületének fő hajtóerejét a beruházások adják, különös tekintettel arra is, hogy várhatóan megkezdődnek a folyósítások a Next Generation EU helyreállítási keretből.
Ennek alapján a Fitch Ratings londoni elemzői arra számítanak, hogy a beruházások értékének növekedése kiemelkedő lesz, különösen Magyarországon és Szlovákiában. A hitelminősítő előrejelzése szerint a beruházások a magyar gazdaságban az idén és jövőre éves átlagban 8,4 százalékkal, Szlovákiában 18,3 százalékkal növekednek.