A WEF „great reset” programja arra az elképzelésre épül, hogy a válságok kezeléséhez jócskán túl kell haladni a gazdasági reformokon, az éghajlati intézkedéseken vagy a világjárvány kezelésén – mindezekkel és még sok más kihívással együttesen kell foglalkozni.
A szervezet szerint globálisan kell fellépni a társadalmak megváltoztatásához, hogy azok befogadóbbá és összetartóbbá váljanak.
Ehhez azonban „jól kell visszaépítkezni” – hangoztatják a globalisták. Arra, hogy mit is értenek jó visszaépítés alatt, a WEF 2020 május 15-i cikke ad választ. Ebben azt írják, hogy a COVID-19 lehetőséget kínál a világ „helyreállítására és átalakítására” az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2030. évi fenntartható fejlődési céljaihoz jobban illeszkedő módon. Ilyen fejlődési célok például az éghajlatváltozás lassítása, az egyenlőtlenségek és a szegénység mérséklése.
Trudeau miniszterelnök 2020. szeptember 29-én, az ENSZ Közgyűléséhez intézett 6 perces virtuális beszédében fel is vázolta a fent említett great reset programot, majd hozzátette, hogy „a koronajárvány lehetőséget ad a nagy újraindításra”, illetve a „Covid-19 lehetőséget adott a gazdasági rendszerek újragondolására”.
Pierre Poilievre képviselő azzal vádolta Trudeaut, hogy
a kanadai miniszterelnök által favorizált nagy újraindítási program „nagyon ambiciózus rejtett forgatókönyvet hordoz magában – amely nem csak Kanadára, de az egész világra kiterjed”.
. Poilievre petíciót is indított, amelyben arra figyelmeztette az embereket, hogy a liberálisok titokban „gazdaságok és társadalmak újratervezését készítik elő, amellyel az elit hatalmát növelnék az emberek kárára”, hogy Kanadát átalakítsák Trudeau szocialista ideológiája szerint. Három napon belül 70 000 aláírást gyűlt össze.
Erin O'Toole, a kanadai konzervatívok vezetője azt írta egy tweetben, hogy
„nehéz elhinni, hogy bárki, aki látta a COVID-19 okozta mészárlást, az lehetőséget lát ebben".
A politkusnő szerint „a konzervatívok vissza akarják állítani a gazdasági stabilitást”, míg a liberálisok „át akarják alakítani a gazdaságot”, amelyet O'Toole „hatalmas és kockázatos kísérletnek” nevezett.
Makronóm vélemény
Világszerte milliókat dönt nyomorba a koronajárvány és lassan nincs olyan ember, akinek a családjában ne történt volna koronavírusos megbetegedés. A gyász és válság közepette azonban a davosi világelit – akik között számos olyan tech cég vezetője megtalálható, akik a járvány alatt rekordbevételeket értek el – bizakodik.
A látszólag a klímaválságért aggódó elit, amelynek tagjai egyébként 2019-ben 1500 magánrepülővel érkeztek a davosi konferenciára (a konferenciának a klímaváltozás elleni védekezés volt a fő témája), klímaharcos álruhában küzd ideológiája térnyeréséért. Valójában erről szólhat a great reset is, amelynek a lényege, hogy egy szűk elit határozza meg a világgazdaság játékszabályait.
Nem csak a magyar gazdaságpolitika vette észre, hogy a jelenlegi válság egy lehetőség is. Minden ország és érdekcsoport azon dolgozik, hogy a válság utáni világ nyertesévé váljon.
Világszerte milliókat dönt nyomorba a koronajárvány és lassan nincs olyan ember, akinek a családjában ne történt volna koronavírusos megbetegedés. A gyász és válság közepette azonban a davosi világelit – akik között számos olyan tech cég vezetője megtalálható, akik a járvány alatt rekordbevételeket értek el – bizakodik.
A látszólag a klímaválságért aggódó elit, amelynek tagjai egyébként 2019-ben 1500 érkeztek a davosi konferenciára (a konferenciának a klímaváltozás elleni védekezés volt a fő témája), klímaharcos álruhában küzd ideológiája térnyeréséért. Valójában erről szólhat a is, amelynek a lényege, hogy egy szűk elit határozza meg a világgazdaság játékszabályait.
Nem csak a magyar gazdaságpolitika vette észre, hogy a jelenlegi válság egy lehetőség is. Minden ország és érdekcsoport azon dolgozik, hogy a válság utáni világ nyertesévé váljon.