Már a 2008-as válság kapcsán is sokakban ellenérzéseket váltott ki, hogy az amerikai állam kimentette a bankokat. A történet azonban nem állt meg itt, a reálszféra tagjai is tartották a kezüket, az állam pedig az adófizetők pénzéből kisegítette például az amerikai autógyárakat. Az ötletet, ami legitimálja ezeket a mentőcsomagokat, én személy szerint nem tatom ördögtől valónak.
Az alapvető érv ezen csomagok mellett a munkahelyek védelme és a fogyasztás további csökkenése.
Maradjunk az autógyárak példájánál. Vegyük azt a hipotetikus esetet, hogy a Pannon Puma nevű hazai cég komoly bajba kerül a kialakult helyzetben. Bárhogy is könyörög, a kormány nem segít rajta, ezért sorsa beteljesedik: csődbe megy. A cég alkalmazottjain túl nagy eséllyel a beszállítók is bajba kerülnek. A növekvő munkanélküliségnek a következménye még nagyobb munkanélküliség, hisz az alkalmazottak megszűnt bére nem jelenik meg a keresletben, a kieső kereslet pedig más állásokat is veszélybe sodorhat, s így tovább. Ez egy ördögi spirál, ami nagyon mély és hosszan elnyúló recessziót eredményezhet, sőt, a rendszer akár fel is számolhatja saját magát. Ezen recesszió költségei sokkal nagyobbak, mint a mentőcsomagok költségei – szól az érvelés. Ez elsőre logikusnak is tűnhet. Azt látjuk a világban, hogy minden ország valamilyen keresletösztönző programot hirdetett meg, persze, ezek tartalmukban igen eltérőek lehetnek. Arra, hogy miként mentsünk meg az autógyárunkat, többféle válasz is adható. Itt van a már tárgyalt mentőcsomag, ami vonzónak tűnhet, fontos azonban, hogy ne önmagában mérlegeljük az ötletet, hanem vessük össze az alternatívákkal. Építsünk új autópályát? Esetleg csökkentsünk adót?
A magyar kormány felülírva korábbi álláspontját, úgy dönt, hogy segítséget nyújt a Pannon Puma hazai autóvállalatnak, hisz e vállalatnak kiemelt szerepe van a magyar gazdaságban.
A vállalat jelentőségénél fogva a kormány nem késlekedik, a kimentés mellett dönt, annak reményében, hogy e döntés nyomán gyors és célzott lépés született a további visszaesés ellen.