Fordítva sült el a kritika: nemcsak átoltottságban, hanem vakcinatartalékokban is vezető Magyarország

2021. március 10. 16:21

Magyarországon arányaiban a legtöbb további vakcina áll rendelkezésre, annak ellenére, hogy a lakosság már több mint 10 százaléka megkapta legalább az első oltást, derül ki a Politico cikkéből.

2021. március 10. 16:21
null
Takács Zsolt

Uniós vakcinabalhé

Egyre jobban akadozik az Európai Uniós közös vakcinabeszerzés és egyre több uniós vezető mutogat a Bizottságra azzal érvelve, hogy túl sokáig tartottak a tárgyalások, a szabályozók túlságosan lassúak és a beszerzett mennyiség sem elegendő.

Olaf Scholz német pénzügyminiszter állítólag teljes katasztrófának nevezte az EU vakcinaprogramját.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta, belefáradt abba, hogy a Bizottságot kiáltják ki bűnbaknak a lassú oltóanyag-bevezetésért. A politikus elterelve a felelősséget az AstraZeneca-t hibáztatta, mivel a cég 2021 első negyedévében jelentősen alulteljesített a Bizottság elnöke szerint. A brit gyógyszeripari vállalat március végéig valóban 80-100 millió adagot ígért, amit januárban gyártási problémákra hivatkozva 40 millióra csökkentett, de a szállítás február 28-tól újra fellendült.

A Politico szerint az akadozás hátterében az áll, hogy az egyes tagállamok szándékosan visszatartják a vakcinákat, hogy biztosítsák mindenkinek a második adagot, de a lap szerint az is lehet, hogy a tagállamok egyszerűen csak nem használják fel az elérhető vakcinákat.

Óriási készletek Magyarországon

A Politico ábráján látszik, hogy Magyarország a teljes felhasználás tekintetében a jövőre nézve a legjobb helyen szerepel, ami azt jelenti, hogy a a beadott vakcinákhoz képest itt van a legnagyobb további vakcinatartalék az unióban (más országokban a készleteknek akár száz százalékát is felhasználták az országok, míg hazánkban rengeteg további vakcina áll rendelkezésre).

A nagy tartalék akár rossz hír is lehetne, ha Magyarország a sor végén kullogna átoltottságban, de mint köztudott, ebben is uniós második helyen áll hazánk: azaz nem csak átoltottságban, hanem a további tartalékokban is élen járunk, ami fenntarthatóvá teszi a gyors magyar oltási ütemet.

Beadott oltások aránya a teljes elérhető készlethez képest.
Beadott oltások aránya a teljes elérhető készlethez képest.

A Makronómon is rámutattunk, hogy Magyarország a beadott oltások arányában nagyon előkelő helyet foglal el a Bloomberg által készített rangsorban. Magyarországon a március 10-i adatok alapján a teljes lakosság 10,7 százaléka már megkapta az első dózist, amivel a globális ranglistán a

11. helyet foglalja el hazánk, maga mögé utasítva Máltán kívül az összes uniós tagállamot.

Ennek fényében a Politico ábrája szándékai ellenére sem borús (példa erre a 24.hu cikke), hanem rendkívül biztató képet fest.

A Politico adataiból kiderül, hogy hazánknak az eddig leszálíltott vakcinák 44 százaléka még rendelkezésére áll, annak ellenére, hogy a lakosság nagy része már megkapta legalább az egyik oltást.

Magyarországon legnagyobb arányban a Pfizer vakcináival oltottak, de jelentős – 32,4 százalékos – szeletet hasít ki a tortából a kínai Sinovac koronavírus elleni védőoltása is. Ez az orosz, Sputnik V-hez hasonlóan alig érhető el az unióban Magyarországon kívüli országokban.

(Borítókép: MTI/Balázs Attila)

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szeredai
2022. október 25. 23:40
Ostobaság a háziorvosod miatt azt a kormányt bírálnod, ami kétszer annyi vakcinát már beszerzett és aminek a révén már másfélszer annyi az átoltottság, mint az Eu-s átlag.
pandalala
2021. április 20. 04:06
Igyekezz megőrizni az általa megszerzett kínai tudásodat!! .. :-)) A második oltás után, szerintem, már rögzülni is fog, s simán tudsz majd kenyeret kérni bármely kínai boltban ....
szandi-mandi
2021. április 03. 16:23
Gratulálok a sikeres vakcinabeszerzéshez. A személyes tapasztalatom ugyan szörnyűséges, 1+7 szavazatvesztés a fidesznek 30 év után, bár továbbra is maradok jobboldali és egyetértek szinte minden céljukkal. De a kivitelezés, a válaszra se méltatás (háziorvostól, vakcinainfotól, meh-től), egyszóval a szervezés sokba fog kerülni a fidesznek.
Lion
2021. április 03. 00:41
Szar, hazug Politico.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!