Pongrácz Ferenc, a Tungsram Operations Kft. innovációért felelős ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a korábbi évekre visszanyúló együttműködést magasabb szintre emeli a megállapodás, melynek része egyebek mellett az úgynevezett smart city (okos város) pályázat közös megalkotása, illetve az egyetem által megálmodott tudományos park megvalósításában is szerepet vállal a világítástechnikai cég. A science park megvalósításának konkrét lépései a jövő év második felében várhatók - tette hozzá.
A korábbi évekre visszanyúló együttműködésről szólva elmondta, hogy az egyetem fény- és színtan kutatólaboratóriuma, valamint a Tungsram laborjai közös mérésekkel és szakmai ismeretekkel segítik egymás munkáját, emellett a Tungsram az egyetem számára duális képzési partner.