A Fitch londoni elemzői azonban közölték: várakozásuk szerint a koronavírus-járvány hatásai miatt megadott negatív kilátások esetében a konverziós ráta alacsonyabb lesz a hosszú távú átlagnál. Az elemzés szerint erre vall például, hogy a globális pénzügyi válság idején és közvetlenül utána, 2008-2011-ben 54 százalékos volt a negatív szuverén kilátások leminősítési rátája a Fitch Ratings teljes besorolási univerzumában.
A hitelminősítő szerint a hitelképességi kockázatok továbbra is erőteljesen lefelé hatnak, a cég azonban úgy ítéli meg, hogy e kockázatok valamelyest enyhültek a globális koronavírus-válság március és május közötti mélypontja óta.
Az olajárak azóta visszalendültek az akkori mélységekből, a tőke ismét áramlik vissza a feltörekvő gazdaságokba, a szuverén finanszírozási kondíciók javultak, és a devizatartalékok is a legtöbb esetben meglehetősen stabilak – áll a Fitch Ratings csütörtöki tanulmányában.
A cég londoni elemzői szerint a koronavírus-válság heveny sokkja után számos feltörekvő gazdaságban most már nyugodtabb – jóllehet továbbra is erősen stresszhelyzeti – a hitelpiaci környezet.
Egy másik globális piacvezető hitelminősítő, a Moody's Investors Service ugyancsak Londonban ismertetett friss tanulmánya szerint a koronavírus-válság következményeként a feltörekvő térségi gazdaságoknak hosszú távú jövedelmi kiesésekkel kell számolniuk.